Gáspár Zsolti a Borsnak adott interjújában egyértelműen a kormánypárti propaganda mellett tette le a voksát, miközben határozottan elutasította a sorkatonai szolgálat visszaállításának tervét. Az Ukrajna elleni orosz agresszióval szemben roppant megértő fideszes álláspontot megismételve elmondta, egy ország nem a háborúra, hanem a békére kell, hogy berendezkedjen.
A haza szolgálata nemes hivatás, és támogatom, hogy akik érzik magukban az elhivatást, önkéntesen csatlakozzanak a honvédséghez. De azt nem szeretném, ha a fiamat besoroznák úgy, hogy ez számára nem jelent örömet
– fogalmazott Zsolti gazda.

Fotó: Trenka Attila
Szerinte minden fiatalnak azzal kell foglalkoznia, amiben látja a jövőjét, nem pedig fegyvert kell fognia parancsszóra. „Az én fiamat senki ne küldje háborúba!” – jelentette ki határozottan.
Gáspár Zsolti „aggódik” amiatt, hogy az esetleges, további orosz agresszióra készülve sorkötelezettség bevezetését elrendelő Horvátország példáját esetleg más EU-s országok is követik. Reményét fejezte ki, hogy Magyarországon erre „soha nem kerül sor”. Úgy véli, a magyar fiatalokból inkább orvosok, informatikusok és ápolók legyenek – de semmiképp sem „ágyútöltelékek”. Szomorú slusszpoén, hogy Gáspár Zsolti mindezt 1956-os forradalmunk leverése napjának 69-ik évfordulóján, 2025. november negyedikén bírta előadni.