Szabó Zsófi nemrég még büszkén mutatta meg, hogy valóban elkötelezett híve Orbán Viktornak. A miniszterelnököt ábrázoló pulóverben jelentkezett be Instagram-oldalán, mert (mint fogalmazott) tudja, hogy a jó oldalon áll, és büszke rá, hogy ehhez a közösséghez tartozhat.
Néhány nappal ezelőtt még ennél is konkrétabban fogalmazott. „Most az a cél vezérel, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök” – árulta el, hozzátéve, hogy közéleti szerepvállalásának nem anyagi céljai vannak, hanem határozott kiállás azon értékek mellett, melyek számára nőként és anyaként fontosak.

Szabó Zsófi (Fotó: Olajos Piroska)
Most pedig friss galériával egy utazásról osztott meg fényképeket. Az nem derül ki, hogy merre is indult a műsorvezető, készített azonban magáról egy naplementés szelfit egy repülőgépen, valamint egy közzétett egy meglehetősen dögös fotót is. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy félmeztelenül pózol, de alaposabban megnézve látható, hogy csupán a hátát szabadon hagyó, nyakban megkötött ruháról van szó.
Ha szeretnéd megcsodálni te is fotókat, akkor ide kattintva máris megteheted.