Az nlc. is beszámolt arról, hogy a Duna tévé Magyarország, szeretlek! című műsorból elküldték Pindroch Csabát, és a két csapatkapitányt, Miller Zoltánt és Vágó Bernadett is. A sajtóban megjelent hírek arról szóltak, hogy Pindroch helyét nagy valószínűséggel Csiszár Jenő veszi át – ám most arról értesült a story.hu, hogy mégsem ő lett a befutó
hanem a népszerű színész, Kiss Ernő Zsolt.

Kiss Ernő Zsolt (Fotó: TV2 / press.tv2.hu)
Bár a korábban úgy volt, hogy a színész az egyik csapatkapitány lesz, a műsort jól ismerő informátor szerint Ernő házigazdaként szerepel majd.
Az egyik csapatkapitány Nagy Adri lesz – ahogy erről már korábban is beszámoltunk –, a másik pedig Vida Péter színész, aki a Thália Színház társulatának tagja.
Pindroch Csaba búcsúposztjából az is kiderült, hogy meddig megy a régi felállásban a műsor:
Köszönöm Önöknek kedves Nézők, hogy a vasárnap estéket nekünk adták, köszönöm Önöknek határon innen és túl a figyelmüket, az idejüket és a mosolyukat! Januártól mások vezetik – nekik sok sikert és örömet kívánok-de, Év végéig még mi leszünk, nézzenek minket!
– írta Facebook oldalán a színész.