
Kozso igazi művészlélek, ami nemcsak a zenében mutatkozik meg. Hobbija a festészet, ami mindig is vonzotta. A civil szakmája és a zenélés pedig remekül megférnek egymás mellett – írja a Femina, annak apropóján, hogy nemrég megnyílt az énekes első galériája Budapesten.
Most megmutathatta, hogy nem csak az énekléshez ért, hanem az ecsettel is jól bánik. Festményei nagy része először került a nyilvánosság elé.
„Nagyon hiányzott az, hogy meg tudjam mutatni az embereknek, hogy mi a lelkem másik oldala. Gyerekkorom óta az álmom az volt, hogy festőművész leszek” – nyilatkozta Kozso, akinek volt kitől örökölnie a tehetségét, hiszen művész családban nőtt fel.
Az énekes alkotásai megvásárolhatók, az áruk azonban elég borsos: a művész szerint a képek ára egy drágább autóéval vetekszik.
Kozso amúgy még a Frizbi TV-nek adott 2023-as interjújában beszélt arról, hogy számára a festészet nem új keletű szenvedély, hiszen diplomát is szerzett egy párizsi egyetemen. „Több mint ezer képet eladtam már. Gyönyörű képeket vittek el komoly cégek. A világ legnagyobb cégei nyúltak rájuk. Egy Kozso-festmény sok-sok milliót ér. Nagyon komoly festményeket csinálok egyébként. Japán tussal nagyon kevesen tudnak szép festményeket csinálni, és nekem van egy saját stílusom. Egyébként a képeim minimum 5 millió forintért kelnek el, és volt, amiért 40 milliót fizettek” – mesélte akkor Hajdú Péternek.
Ennyit változott Kozso az évek alatt:




Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények Plusz – videó