Szacsvay Lászlót egymást követő veszteségek sújtották: elveszítette feleségét, Csicsay Claudiát, valamint legjobb barátját is. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művész tavaly prosztatarákkal küzdött, idén tavasszal pedig sérvműtét miatt kényszerült ismét kórházba. Bár az operáción sikeresen átesett, az övsömörrel és a magánnyal továbbra is meg kell birkóznia.
„Vallásos nem vagyok, nehezen tudok elképzelni meghittséget a vallásgyakorláson kívül. Mondok egy érdekeset: talán mostanában azért nem ismerem a meghittséget, mert mára már minden barátom és a feleségem is meghalt.
Meghitt baráti beszélgetésen akkor veszek rész mostanában, ha interjút adok vagy ha Fülöppel, a vizslámmal beszélgetek.
De ez mégsem egyeztethető össze a meghittséggel, mert az egész mást jelent. Persze, az elmúlt hetven évből, a baráti és társas kapcsolatokból teljesen ismerős ez a szó: meghittség, mégis valahogy engem ez a tapasztalat mindig elkerült. Benedek Miklóssal úgy ültünk néha órákig egymás mellett, hogy szemvillanással, mosollyal, egy-egy gesztussal kommunikáltunk, és abszolút tudtuk, hogy miről van szó. Ha van, létezhet gyerekkorban meghitt beszélgetés, akkor a gyerekkori barátaimat említeném, és nyilván ezek nem felnőtt mércével mért beszélgetések voltak, ám egészen biztos, hogy meghittek voltak. Mert a meghittséghez pont annyira hozzátartozik az őszinteség is.”
Szacsvay László (fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral)
A művész arról is mesélt, honnan ered történetmesélő kedve: ezt édesapjától örökölte, aki Fehér Tibor néven számos ifjúsági regényt és verset írt.
„Az én apám fantasztikusan tudott sztorizni! Sosem felejtem el: kórházban feküdt, talán szürkehályog-műtétje lehetett, és mentem látogatni. Mikor beértem a kórtermébe, akkor látom, hogy az ágya üres. Meghalt, hova vitték? Majd megőrültem, mikor arra az üres ágyra néztem. Miért nincs a helyén? Aztán kimentem a folyosóra, és a folyosó végén láttam egy csomó embert, akik ott álltak, és egyfolytában dőltek a röhögéstől. Hogy egy kórházi folyosón visítva röhögő embereket látsz, az valami igen szokatlan, akkor már tudtam, hogy ott van apám, és sztorizik – idézte fel a különös jelenetet.”
Szacsvay László életbölcsességként azt is megfogalmazta, hogy az embernek mindig abból kell kihoznia valamit, ami éppen rendelkezésére áll.
„Például otthon is amikor főzök, nem receptkönyvből főzök, hanem az alapján, ami épp van otthon, abból próbálok összeállítani mindig valamit. Van, amikor nagyon jól sikerül, van, amikor kevésbé. A főzés nincs nagyon messze a színészettől.”
Forrás: Pótszékfoglaló, Blikk
