A tavaly év végén megjelent Hello 2026 a ShyGuys 90-es évekbeli, ikonikus slágerének átirata kapcsán, a dal szerzője, Kozso pár napig kivárt, majd megírta a közösségi oldalán: őt nem hívták meg a klipforgatásra, de engedélyt sem kért senki, hogy a szerzeményét feldolgozhassák. A posztját, kérésének megfelelően teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.
„Napok óta csöng a telefonom.
Újságírók keresnek, újra és újra, és láthatóan nem értik, amikor azt mondom, nem szeretnék nyilatkozni. Nem azért, mert ne lenne véleményem, hanem mert ez a történet számomra érzékeny. Érzelmileg is, anyagilag is. És mert hiszek abban, hogy nem minden kérdésre kell azonnal válaszolni.
Őszintén szólva, nem is akartam beleszállni abba a találgatásba, hogy miért nem hívtak meg annak az együttesnek a videoklipjébe, amely egy olyan dalból készült, amelynek a zenéjét és a szövegét is én írtam. Egy dalból amely milliók számára lett egy korszak ikonikus slágere. Ez nem az a téma, amiben jóízűen lehet vitázni. És nem is elegáns.
Kozsó, polgári nevén Kocsor Zsolt (Fotó: press.tv2.hu TV2)
„Gondolkodtam rajta, van-e egyáltalán értelme megszólalni. Végül a kedvesem biztatott arra, mivel látta rajtam, hogy Nekem mennyire fáj, és ha már a téma szárnyra kapott és engem is magával rántott, akkor itt tegyem meg, a saját oldalamon, nyugodtan, minden indulat nélkül. Úgy, ahogyan egy alkotó beszél, aki már nem bizonyítani akar, hanem egyszerűen rendet tenni a gondolataiban.
Kevesen vannak, akik valóban formálták a magyar poptörténelmet. És még kevesebben, akiknek a dalai évtizedek múltán is élnek, újra megszólalnak, új jelentést kapnak. Nem véletlenül. Ha ez nem így lenne, ma nem dolgoznák fel őket újra és újra. Ez számomra nem vita tárgya, hanem az élet egyik nagy ajándéka.
Ha annak idején nem írom meg a ShyGys-nak a Hello-t, ma nem lehetne ezzel a dallal indítani az évet. Ez egy egyszerű tény. És miközben van benne fájdalom, van benne büszkeség is. Mert egy dal akkor válik igazán naggyá, amikor már nem csak a szerzőjéhez tartozik, hanem mindenkihez.
Az elmúlt évtizedekben sok előadóval dolgoztam együtt. Zámbó Jimmytől Delhusa Gjonon át Sípos F. Tamásig, Szulák Andreától Gergely Róbertig. Velük mindig kölcsönös tiszteletben, emberi hangon zajlott a munka, amikor dalt kaptak tőlem. Soha nem volt köztünk konfliktus, csak közös alkotás.
És ott voltak / vannak azok az együttesek is, amelyeknek nemcsak dalaikat írtam, hanem producerként felépítettem őket. Életet adtam nekik:
Shygys, Picasso Branch, Bestiák, A Két Zsivány, Alvajárók, Dina, Akt, All4Love, Taboo, Calypso, Jukebox Babiez, West Company, Take on Me, és még sokan mások.
Mind egy-egy korszak az életemből.
Ezeket az előadókat a dalaim vitték színpadra, rádióba, turnébuszba, a közönség szívébe. Sokuk ma is koncertezik, de már nem az eredeti felállásban, és nem az eredeti dalokkal. Kiváltak, átalakultak, de az általam adott névvel, igaz más úton haladnak tovább. Ez rendben van. Ez az élet rendje.
Csakhogy éppen a név, a dal, a kezdet, a gyökér – az az én szellemi tulajdonom.
És a szellemi tulajdon ugyanúgy tulajdon, mint egy ház, egy föld, egy örökség. A kreativitás leképzése. A gondolat anyaggá válása. És ha valaki használni szeretné, ahhoz megállapodás szükséges, erre mindig is nyitott voltam, illetve lettem volna. Ugyan úgy, mint a szerzeményeim átdolgozására is – amihez ritkán, de vannak, akik kérnek engedélyt, és figyelembe veszik a szerzői jogokat.
Anno tízmilliókat és százmilliókat fizettem ki klipekre, stúdiómunkálatokra, hangfelvételekre, lemezekre, managerekre-profi stábra, autókra- sofőrökre-akik fellépni vitték őket, szervezői jutalékokra, koreográfusokra és koreográfiákra, általam megálmodott design-ra, amit profik megalkottak, énektanárokra, pszichológusokra, telefonokra- és még sorolhatnám.
Amit befektettem pénzt és energiát- nagyon sokan meg sem köszönték. Szigorú voltam? Igen. Világszintű szerződést írattam alá, mint Amerikában is akikkel dolgoztam.
Elfordultak, rossz híremet keltették, hátba döftek, a mai napig meg sem említik, hogy egyébként a dalok, amikkel sikeresek lettek, az én szerzeményeim.
Igen, a dal, amit átdolgoztak, az én dalom. Ki másé lenne?
Az új klipben szereplő koreográfiáért én fizettem majd’ 30 évvel ezelőtt.
Fáj még, ha néha felhívsz. Most még ennyit se kaptam. Egy hívást. Egy meghívást. Egy megemlítést. Egy előzetes engedélykérést.
Sajnálom, hogy ezek az emberek nem ismerik a gesztus fogalmát. Ahogyan az emberi tisztességét sem.
Ez van. Nem a Te hibád.
– zárta a sorait az énekes-dalszerző-producer.
