
Mint arról az nlc is beszámolt, Dudás Mikit január 5-én holtan találták a 18. kerületi lakásán. Az első hírek arról szóltak, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, a boncolás után viszont módosítottak, és halált okozó testi sértés gyanújával rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bár ilyen esetben a rendőrség hivatalos tájékoztatója az egyedüli mérvadó információforrás, az összeesküvés-elméletek és a találgatások rögtök beindultak a különféle kommentszekciókban – írja a Bors, amely arról is beszámolt, hogy már álhírek is terjednek Dudás Miki halála kapcsán.
Az egyik kamuhírportál azt állítja: máris megvan az ügy első gyanúsítottja. A kattintásvadász álhír (Megvan az első gyanúsított Dudás Miki halála kapcsán címmel) a Facebookon kezdett el terjedni – tette közzé a Bors, megjegyezve: még az sem biztos, hogy valóban idegenkezűség történt.
Válogatás Dudás Miki legmaradandóbb tévés pillanataiból:




A rendőrség egyelőre vizsgálja a haláleset pontos körülményeit. A sportoló nagyapja, Dudás István azonban meg van győződve arról, hogy bántalmazás okozta unokája halálát, akárcsak a fiáét. „A fiamat is tönkre tették ezek a szemetek, most pedig az unokámat verte meg valaki… (…) Odamehettek hozzá valamilyen ürüggyel és meggyőződésem, hogy őt is egyszerűen agyonverték. Hogy a lakásában vagy lent, nem tudni. Az ágyon volt, amikor rátaláltak. Nem tudom, hányan és kik bántalmazták, de az biztos, hogy a nyakán volt valami ütés” – nyilatkozta a Blikknek a napokban idősebb Dudás Miklós.
Mint ismert, a világbajnok kajakozó édesapját másfél évvel ezelőtt olyan kegyetlenül bántalmazták, hogy fél év kóma után, tavaly februárban hunyt el.
Kiemelt fotó: Sajtószoba