nlc.hu
Sztárok

Ez az eredeti szakmája a Kincsvadászok Fertőszögi Péterének

Nem a műkincskereskedőnek tanult, de még csak nem is a kereskedelem vonzotta diákkorában Fertőszögi Pétert.

Fertőszögi Péter ma azon kevesek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy a hivatásuk egyben a szenvedélyük is. A TV2-n futó Kincsvadászok kereskedője azonban fiatalon egészen más pályát képzelt el magának.

Eredetileg régész szerettem volna lenni. A középiskolai éveim alatt nyaranta ásatásokra jártam. Imádtam az egészet. Csakhogy akkoriban nem lehetett közvetlenül régészetre jelentkezni az egyetemen, ezért latin és történelem szakra esett a választásom. Aztán húszévesen felvettem a művészettörténetet is. Ez a döntés pedig meghatározta az életemet

– mondta el a storynak Fertőszögi.

Az egyetemi évek után egy időre a tanári pályán is kipróbálta magát, középiskolában tanított, miközben saját tanulmányait is folytatta.

„Olyan is előfordult, hogy reggel tanítottam, délután vizsgáztam, este meg a lakásom előtt vártak a diákjaim, mert meg szerették volna tudni, hogy sikerült aznap a tanár úr vizsgája – emlékszik vissza a húszas éveire, hozzátéve, hogy meglehetősen szigorú volt pedagógusként. „Most visszagondolva, kissé bánom is, ma már sokkal engedékenyebb lennék.”

Hat év elteltével végleg búcsút intett az iskolának. Addigra már teljesen beszippantotta a műtárgykereskedelem világa, valamint az árverések különleges légköre.

Pályáját a ranglétra alján kezdte, de kitartásának és munkabírásának köszönhetően idővel egyre meghatározóbb szereplővé vált a szakmában, és a neve egyre ismertebb lett a művészeti közéletben – így nem volt meglepő, hogy a Kincsvadászok alkotói is felfigyeltek rá.

Kincsvadászok

A Kincsvadászok Nagyházi Lőrinc, Fejes Tamás, Till Attila (Tilla), Dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Molnár Viktor (Fotó: TV2 / press.tv2.hu)

„A stáb tagjai közül én voltam a legoptimistább, rögtön éreztem, ebből nagy durranás lesz – vallja be büszkén. – És a legjobb az egészben, hogy mi kamerán kívül, sőt családilag is kifejezetten jóban vagyunk. Rendszeresen vacsorázunk együtt, vagy éppen koncertre megyünk. Mondhatni, a Kincsvadászokból egy második család lett.”

A közös programokon gyakran ott van felesége, Zsuzsi is, aki nemcsak lelkes nézője a műsornak, hanem férje munkájának egyik legfontosabb visszajelzője.

A nejem is rajong a műsorért. Meg kell mondjam, ő a legnagyobb kritikusom. Nagyszerű észrevételei vannak. Igyekszem is megfogadni őket. Például ha túlságosan nyers volt egy-egy mondat, vagy nem volt megfelelő a szóhasználat, nyomban szóvá teszi.

Fertőszögiéknek három gyermekük van, akiket arra igyekeztek nevelni, hogy a művészetek iránti nyitottság természetes része legyen a mindennapoknak.

„Mindegyiküknek sikerült átadnom a művészet szeretetét. A nyaralások alkalmával ugyanis általában beiktattunk valamilyen kulturális programot is. A családi összejöveteleken azóta is rendszeresen felmerül, viccesen persze, hány templomot kellett megnézniük. A lányom idén szerzett mesterdiplomát Hollandiában. Azt hiszem rabul ejtette a művészetek sokszínű világa, ő követhet majd a hivatásomban. A fiúk más irányba mentek, Máté sikeres kertépítő üzletember, Dávid pedig kiváló ügyvéd lett.”

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top