Földes Eszter színésznő Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában arról beszélt, hogy elgondolkodott vérszerinti édesapja, Landkammer Dániel vezetéknevének felvételén. Elképzelését azzal magyarázta, hogy egy ideje eltávolodott édesanyjától és nevelőapjától, Földes Tamástól. Szerinte abban a családban, amiben felnőtt, nem nagyon találta a helyét.
„Semmilyen szempontból nem éreztem magam »illeszkedőnek« a családomba… És végül is ez így felnőttkoromra szépen ki is adta magát. Tehát tulajdonképpen én ebből a családból, vagy ebből a fészekből, amiben nevelődtem, kipottyantam. Saját akaratomból teljesen kiváltam. És sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint előtte valaha voltam”
– mondta el a műsorban Földes.

Szerinte jó döntést hozott, miközben megérti, hogy döntése sok ember számára érthetetlennek, kegyetlennek tűnhet.
Szerinte jobb a családjának, hogy már nem része az életüknek
Kadarkai azon kérdésére, hogy családjának biztosan jobb-e az, hogy már nem része az életüknek, a színésznő így válaszolt: „az, hogy nem vagyok úgy és olyan intenzíven a része az életünknek, mint voltam, nekik valójában ez könnyebbség. Hogy ezt ők valaha kimernék-e mondani, vagy kimondanák, abban már nem vagyok biztos. De ez nem is az én feladatom, dolgom.
Édesapjával viszont sokkal közelebb kerültek egymáshoz az elmúlt években: „gondolkozom azon, hogy visszaveszem a családnevet. Nyilván a szakmámban a Földes Eszter már egy jól bejáratott név, tehát a színlapon maradnék Földes Eszter” – fejtegette a színésznő Kadarkai Endrének.
Kép: FotoCentrál