A Frizbi legutóbbi adásának vendége a megafonos Bohár Dániel volt, akit Hajdú Péter látott vendégül. A bő egyórás beszélgetés 70 százalékát a panaszkodás tette ki: Bohár azon kesergett, hogy több száz gyűlölködő telefont kap, míg Hajdú arra panaszkodott, hogy ma már „félve vesz fel egy-egy márkásabb ruhadarabot” – írta meg a 444.hu.

Fotó: Frizbi Youtube
Hajdú meg is nevezte Hadházy Ákost, aki rendszeresen posztol közösségi oldalain a kormányközeli celebek feltűnően drága kiegészítőiről. A műsorvezető azzal védekezett, hogy „óra sincs rajtam, nehogy Hadházy úr megírja, hogy milyen órám van”. Azonban a szemfülesek kiszúrhatták, hogy a videó első másodperceiben mégis látható volt a karórája.
Hadházy nem is habozott sokat, gyorsan kiderítette:
egy közel 5,5 millió forintos Rolexről van szó.
A független képviselő szerint két jó hír van a videóban: egyrészt a propaganda is érzékeli, hogy zavarja az embereket a „fideszes luxi”, másrészt ő maga örül, ha ez Hajdút és Bohárt is kellemetlenül érinti. Posztjában hozzátette:
Nem a gazdagság a baj, hanem az a kérkedő gazdagság, aminek forrása a hatalomhoz dörgölőzés vagy a rokoni kapcsolat.”