
M. Kiss Csaba Én és a pénz című műsorának volt a vendége Havas Henrik, aki a podcastban azt is elárulta, hogyan keresett a Mokka műsorvezetőjeként 2004 szeptemberétől 2007-ig havi 4 millió forintot, miközben a kollégája, Liptai Claudia fizetése ennek a nyomába sem ért.
„A töredékét kapta Liptai Claudia. Szentpéterváron sétáltunk Havasnéval, megcsörrent a telefon. Sváby Andriska, a volt asszisztensem keresett. (…) Augusztus volt, szeptember 1-től nekem kell vezetnem a TV2-n a reggeli műsort” – idézte a 24.hu Havast, aki elmondta, hogy hajnalban kelt élete nagy részében, ezért már nem akart reggeli műsort vezetni. Ekkor havi 2 milliót ajánlottak neki.
„Havi 2 millióért a lábamat nem dugom ki az ágyból” – reagált a felajánlott összegre. Később azonban már a csatorna vezérigazgatója hívta fel, aki havi 4 milliót ajánlott Havasnak.
Mint kiderült, akkora vagyonra tett szert a TV2-s munkájával, hogy többek között Tenerifén vett házat. „A családomra rengeteget költöttem, elég jól fektettem be a pénzem is. Tenerifén van házam. (…) A Zsófi tanulmányaiba fektettem, vettem a gyerekeimnek lakásokat, autókat” – osztotta meg, mihez kezdett a pénzzel.
Sváby András azonban nem így emlékszik a történtekre. Havas Henrik állítólagos rekordgázsijáról a következőket nyilatkozta a story.hu-nak: „Nem gondolom, hogy ilyen nagyságrendek lettek volna akkoriban, de olyan régen volt, hogy már nem emlékszem”.
Ennyit változott az évek alatt Havas Henrik:




Kiemelt fotó forrása: Neshama TV / YouTube