Egyre nagyobb a remény Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója gyógyulására – értesült a Blikk. „Nagyon óvatos optimizmussal mondom, de végre némi javulás állt be Miklós állapotában” – mondta a lap családhoz közel álló körökből értesülő informátora.
Fenyő Miklós aktív életvitele most sokat segít
„Úgy hallottam, hogy elkezdett kijönni a betegségből, persze ezt senki nem szeretné elkiabálni. Valamennyien szorítunk érte, és talán nem hiába.

Szerencsére Miki a kora ellenére rendkívül aktív életet él, formában tartotta magát, így a szervezete nagyobb eséllyel küzd a kórral” – tette hozzá. Szikora Róbert is megerősítette a lap információját: „Úgy tudom, hogy jobban van” – mondta.
Mindent elkövetnek sikeres kezelése érdekében
A Blikk szerint Fenyő Miklós egy kiválóan felszerelt, legmodernebb eszközökkel ellátott, fővárosi kórházban fekszik, felkészült orvosok viselik gondját, vagyis minden külső körülmény adott a felépüléséhez.
Fenyő betegsége, a tüdőgyulladás pedig a fiatalabbakat is próbára teszi, mert minden életkorban életet veszélyeztető állapot. Általában szövődményként alakul ki, főleg influenzajárvány idején. A beteg levert, köhög és magas láza van. Időseknél, valamint gyermekeknél azért is veszélyesebb, mert előfordul, hogy nem az általában a tüdőgyulladást kiváltó kórokozó okozza, ezért gyógyítása is nehezebb.
Kép: FotoCentrál