Rácz-Gyuricza Dóra a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijaiban válaszolt követői kérdéseire, és az egyik felvetés igazán mélyre ment. Egy rajongó arra volt kíváncsi, vajon a férje, Rácz Jenő nélkül is ugyanitt tartana-e az életében.

Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz Jenő (Fotó: Schumy Csaba)
„Persze hogy nem” – válaszolta minden kertelés nélkül, majd azt is hozzátette, hogy szerinte ezzel egyáltalán nincs probléma.
Az influenszer hosszabban is kifejtette gondolatait, hangsúlyozva: számára nincs értelme a „mi lett volna, ha” típusú kérdéseknek, mert hisz abban, hogy az ő kapcsolatuk eleve el volt rendelve.
„Nekünk ez volt a sorsunk. Rengeteget tanultunk egymástól, és fejlődtünk kéz a kézben a lassan hét év alatt” – fogalmazott, majd felidézte azt is, hogy már a kapcsolatuk elején biztos volt benne: hosszú távra terveznek, még a kétkedő kommentek ellenére is.
Dóra szerint Rácz Jenő személyisége rendkívül motiváló, és nem hagyja, hogy egy helyben toporogjon.
Tudta jól, kit vesz el, egy semmirekellő, lusta embert nem is bírna elviselni maga körül. Szerintem onnan tudod, hogy jó kapcsolatban vagy, hogy motiváljátok egymást a fejlődésre. Ha bármelyikünk elfárad, a másik félvállal beletámaszkodik, és nyomjuk tovább egymást előre.
A kérdezz-felelek során az is kiderült, miben különböznek leginkább a férjével. Elmondása szerint Rácz Jenő inkább zárkózott típus, akinek időre van szüksége ahhoz, hogy feloldódjon egy társaságban, és különösen fontos számára a magánszféra.
„Olyan, mint egy macska. Csak, ha ő választ téged, akkor megy a közeledbe” – idézte a story Dóra szavait. „Én ennek az ellenkezője vagyok, nagyon könnyen elvagyok bárhol, bárkivel szívesen elcsevegek. Nyitott személyiség vagyok, és imádom az embereket magam körül, szeretem, ha tele van a ház vendégekkel. Szeretek szórakoztatni másokat, és azt is, ha engem mulattatnak.”