Amint arról az nlc. is beszámolt, Peller Károlyt súlyos baleset érte: a színművész múlt héten a közösségi oldalán osztotta meg, a Macskafogó című musical előadása előtt, hogy előző nap, egy balszerencsés mozdulattól megsérült a karja, de akkor még nem lehetett tudni, pontosan mekkora a baj. Most már igen, és mint az a művész Facebook-posztjából kiderült, elég nagy.

Peller Károly a Macskafogó című musical 100. előadásán, a József Attila Színházban, mint Lusta Dick (Fotó: Olajos Piroska)
„Sziasztok, ígértem, hogy beszámolok az állapotomról Nektek. Az előzmény ugye az, hogy szombaton, egy operettgálán, a Szép város Kolozsvár számunk alatt, amit már megszámlálhatatlanul sokszor csináltunk Szendi Szilvivel, valahogy rosszul sült el egy mozdulat” – kezdte bejegyzését a népszerű színész.
Azt eddig is tudtuk, hogy valami szakadt, de bíztunk benne, hogy csak részlegesen. Sajnos tegnapra kiderült, hogy nem részlegesen, hanem teljesen elszakadt a bicepsz ín a karomban. Az orvosok azt mondták, műteni kell mihamarabb. Így ma ez meg is történt.
Most már túl vagyok ezen is, jól is vagyok.
Ez viszont azt is jelenti, hogy lesz néhány előadás, amit sajnos le kell mondanom.
Igyekszem a lehető legkevesebb gondot okozni, elnézést!
Egyeztetünk még a színházakkal és játszóhelyekkel és jelentkezem a változásokkal.
Addig is türelmeteket kérem”
A story.hu, az állapotáról érdeklődve, megkereste Peller Károlyt, aki elmondta: jó időre teljesen búcsút kell vennie a színpadtól, utána azonban fokozatos visszatérhet.
„Folyamatos egyeztetésben vagyok a színházakkal, hogy melyik darabba mikor tudok visszatérni. Nyilván az olyan szerepeknél, mint a Macskafogóban, amiben végig egy jelmezt viselek, hamarabb munkába tudok állni, de ahol tízperceként át kell öltöznöm, azt valószínűleg még jó darabig nem fogom tudni megcsinálni. Egyébként majdnem minden darabban kettős szereposztásban játszom, úgyhogy legalább a helyettesítésem megoldódott. Amiben pedig nincs váltótársam, azt egyelőre elhalasztják” – magyarázta a lapnak a 46 éves színész, rendező, aki hozzátette:
Nem gondoltam, hogy ennyire súlyos lesz az állapotom, és hogy ilyen hosszú kényszerpihenőre küld az élet, de aztán az is lehet, hogy jót fog tenni egy kis szusszanás
– nyilatkozta a storynak Peller Károly.