Ha megengeded, kezdjük egy nehéz témával, ami veled beszélgetve megkerülhetetlen: Fenyő Miklós. Az ő halála hatalmas veszteség, ami megrendítette az egész országot. Neked viszont ő nem csak a rock and roll ikonja volt, hanem gyerekkorod óta mentorod, a második apád, a te „Miklós bátyád” – ahogy emlegetni szoktad. Hogy vagy, tudsz már beszélni róla?
Sokáig nem tudtam beszélni róla. Rengetegen hívtak, de senkinek nem nyilatkoztam. Egyszerűen képtelen lettem volna rá, mert nagyon mélyen megérintett. Próbálom elfogadni az elfogadhatatlant, mert muszáj – ha akarjuk, ha nem, az élet megy tovább. Rengeteget gondolok rá, Dióval, a lányával kiskorunk óta barátok vagyunk. Még most is nehéz szavakat megtalálni.
A Dal 2026 legutóbbi adásában is láthatóan elérzékenyültél, amikor szóba került.
Amikor a műsorban rákérdeztek, mekkora szerepe van egy mentornak az ember életében, úgy éreztem, meg kell őt említenem. Szerintem nagyon fontos, hogy ki az ki felkarolja az embert fiatalon, hiszen az egy egész életre hatással lehet. Nem volt könnyű beszélni róla, most sem az, picit el is sírtam magam, de próbáltam visszatartani, mert a ez a műsor nem rólam szól. Nagyon sokat köszönhetek neki, és amíg élek, nem fogom elfelejteni – a dalokkal, amiket nekem írt, egy életen át velem marad. Így viszem tovább az örökségét.
Szandi és Fenyő Miklós (Fotó: x Archívum Story-Best)
Segített a munka, a pörgés abban, hogy átvészeld ezt a nehéz időszakot?
Segített. Az is egyfajta isteni gondviselés volt, hogy pont azon a hétvégén, amikor ez történt, nem volt fellépésem. Ha lett volna, biztos vagyok benne, hogy képtelen lettem volna színpadra állni. Egy hét múlva már voltak fellépések, és rettegtem, hogyan fogok tudni kiállni. De képzeld el, a közönség csodálatos volt! Elképesztő szeretet és támogatás áradt felém a nézőtérről, az egyik ritmusú vastaps ment át a másikba. Megrendítően emelkedett hangulata volt az egésznek, olyan volt, mintha Miklós bátyám is ott lett volna velem.
Döbbenetes látni, mekkora űrt hagyott maga után. Nem csak a popszakmát rázta meg a távozása.
Tényleg kevés ilyen nagy hatású művész van. Ő egy igazi multitalentum volt, azt a rock and rollt, amit ő képviselt, senki nem tudta és nem tudja utána csinálni. Nem voltak hiteltelen pillanatai, nem ismert megalkuvást. Amikor behozta a breaket, abban is első volt.
Bennünket színtiszta, érdekmentes szeretet kötött össze.
Az első négy lemezemet csináltam vele, és bár 37 éve vagyok a pályán, az évek során ez a kötelék mit sem lazult. Én mindig az ő „Madárkája” maradtam.
Szandi a Sztárban Sztárban (Fotó: TV2/Nánási Pál)
Most már te ülsz a mentori székben A Dal 2026-ban, lement az első élő show – milyenek az első benyomások az idei mezőnyről?
Nagyon szeretem ezt a frissességet! Jönnek a fiatalok egészen új gondolatokkal, és jönnek a rutinos pályatársak, akikben még mindig ott a spiritusz, nincsenek kiégve. Egyedülálló, hogy ebben a versenyben egy pályakezdő ugyanakkora eséllyel indul, mint egy több évtizede működő zenész. Én pedig azt a feladatot kaptam, hogy őszintén mondjam el a véleményemet. Erre lettem felhatalmazva. Nyilván odafigyelek a stílusra, nem akarok megbántani senkit, de kritikát muszáj megfogalmazni. Ezt én is igénylem – Miklós bátyám is mindig kőkeményen elmondta, amit gondol. Amikor például megmutattam neki a Nekem a fény kell (Bonnie Tyler:Hero feldolgozása – a szerk.) stúdiófelvételét, rögtön megfogalmazott egy igen erős kritikát. Miután elmondta a véleményét, annak fényében átgondoltam – aztán újraénekeltem az egészet. Mert igaza volt. Talán sokan megsértődtek volna, de én tudtam, hogy jót akar. Szerintem nem megbántódni kell, egy negatív kritika hallatán, hanem megfontolni, és ami hasznos, megfogadni, beépíteni.
Készülsz már arra lélekben, hogy mi lesz, ha olyasvalaki hullik ki a versenyből, akit megkedveltél?
Jaj, nagyon izgulok mindenkiért! Amikor látok egy fiatalt, aki akár a gyerekem is lehetne, úgy izgulok érte, mintha az anyja lennék. A színfalak mögött olyan a hangulat, mint egy zeneiskolában: skáláznak az énekesek, hangolnak, gyakorolnak a zenészek, és, ami a legjobb, hogy mi is ott vagyunk, és bármikor odajöhetnek hozzánk. Nem vagyunk megközelíthetetlen zsűritagok. Többekkel beszélgettem már Az első adás után is, próbáltam átadni a 37 év tapasztalatát. Ebben a műsorban valódi muzsikálás van, nincs himi-humi, playback, nincs AI, sem stúdióban felturbózott hangzás. Itt korrektül, élőben kell megmutatnia magát mindenkinek.
Szandi a 2026-os Dal egyik zsűrije (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Mitől lesz egy dal számodra „tízes”?
Szerintem nem lehet elvonatkoztatni az előadásmódtól. Látnom kell a kohéziót egy bandában, és az őszinte kapcsolódást az énekes és a dala között. Az első hangból érzem, ha valaki erre a pályára való – ez kicsit olyan, mint amikor sminkelnek a fellépések vagy műsorok előtt: az első ecsetvonásnál tudom, jó lesz-e a végeredmény. De a legfontosabb teszt egy dalnál a „tábortűz-próba”: ha egy dal egy szál gitárral vagy zongorával is üt, akkor az egy jó dal. És nem az ötoktávos hangterjedelem a lényeg, hanem az a bizonyos plusz, amit nem lehet megmagyarázni, csak érzed, hogy bizseregsz tőle.
Nemrég a Sztárban Sztár All Stars -ban is láthattunk, ahol egészen elképesztő formát hoztál adásról-adásra. Élvezted a versenyt?
Bevallom, nagyon hosszas unszolásra mondtam csak igent. Úgy voltam vele, hogy én már nem akarok versenyezni, a fiataloknak amúgy is nagyobb a szavazóbázisa – ez egy jól megfigyelhető tendencia, hogy az „öregek” hamar kihullanak. Ehhez képest, hála a Jóistennek, nagyon sokáig jutottam! Sőt, amíg bent voltam, Gloria Estefanként én voltam az egyetlen női adásgyőztes – szóval, egyszer, tulajdonképpen nyertem is! (nevet) Nagyon hálás vagyok a közönségnek és a zsűrinek is, hogy majdhogynem végigvittek ezen a műsoron. Én a tehetség előtt mindig fejet hajtok, mindig lenyűgöz. Őszintén tudok örülni más sikerének, Dér Heni győzelménél is sírva fakadtam a boldogságtól. A keserűség és a sértettség csak mérgez és öregít, az élet pedig túl rövid ehhez. Próbáljunk meg egymás felé nyitottan, tisztelettel és szeretettel élni,ne a rosszat keressük, hanem próbáljuk meglátni a jót!
Szandi a Dal promo forgatásán (Fotó: Csöndör Kinga / MTVA)
Volt olyan feladat, olyan átalakulás, amitől tartottál?
Lady Gaga például nagyon nehéz volt, mert távol állt tőlem az a stílus, de olyan érdekes, hogy a mai napig sokan gratulálnak ahhoz a produkcióhoz! Liza Minellit is nagyon szerettem, ott a célom az volt, hogy a sokat megélt, keserűbb arcát mutassam meg. Egyébként szerintem, ismert előadóként, karakteres hanggal és mozgással ez a műsor kőkemény meló, mert minél jobban ismernek, annál nehezebb elrejteni magad a maszk mögött.
Ilyen volt Szandi Lady Gaga-ként a Sztárban Sztár All Stars-ban:
Nem titok, hogy a fiad, Csabi stylist-asszisztensként, öltöztetőként dolgozott a Sztárban Sztár All Stars kulisszái mögött. Hogy ment a közös munka?
Először is leszögezte: nehogy odamenjek hozzá puszilgatni! Ő ott nem a „Szandi fia” volt, hanem Bogdán Csaba, a munkatárs, aki teszi a dolgát a ruhák körül. És ez így van rendjén. Ha nem jól végzi a munkáját, őt is ugyanúgy számon kérik, mint bárki mást. Nálunk a gyerekek úgy nőttek fel, hogy fontos a dicséret, de fontos az építő kritika is. Egyszer Csabus egy interjúja után megkérdezte: „Anya, milyen voltam?”. Mondtam, hogy teljesen jó, mire ő: „Anya, a hibákat mondd!” Elvárják az egyenességet, az építő kritikát, mert tudják, hogy jót akarok nekik.
Nemrég újabb évfordulót ünnepeltetek Csabival, a férjeddel: az összeköltözésetek 31. évfordulóját. Ilyen évtizedeken átívelő párkapcsolat a showbusinessben kifejezetten ritkaság számba megy. Mi a titok?
Január 29-én volt 31 éve, hogy odaköltöztem Csabihoz (Bogdán Csaba gitáros, dalszerző – a szerk). Azóta 24 órában együtt vagyunk. Hogy mi a titok? Szerintem a kommunikáció. Csabi szerint türelem is kell hozzá – főleg hozzám, mert én igen sokat kommunikálok (nevet). Mindig mindent megbeszélünk, akkor is, ha kellemetlen vagy kínos. Nálunk nincs tabu téma, a gyerekek is kristálytisztán őszinték lehetnek. És a humor! A legrosszabb, legfeszültebb helyzetben is, ha elhangzik egy poén, és elnevetjük magunkat – máris könnyebb megoldást találni, továbblépni. És tudni kell bocsánatot kérni, nem csak egymástól, a gyerektől is, ha hibáztunk. Szülőként sem vagyunk mindenhatók.
Szandi és férje Csaba (Fotó: TV2)
A lányod, Blanka, nyáron férjhez ment, több ezer kilométerre, jelenleg Los Angelesben élnek. Hogy bírod a távolságot?
A technikának hála, napi kapcsolatban vagyunk. Mindent tudunk egymásról, nézi élőben a műsorokat, amikben szerepelek, és bizony szigorúan véleményezi az előadásaimat, a zsűrizéseimet. Van egy brazil vejünk is, Ricardo, aki nagyon szeretünk, és aki már a családi telefonos üzenet csoportunkban is benne van. Ott már portugálul, magyarul és angolul is zajlik a beszélgetés – az AI jó barátunk, sokat segít a gördülékeny kommunkációban. Már jónéhány portugál szót ismerünk, pl. Ricky engem sogringha-nak hív, ami magyarul azt jelenti, anyóska. Igyekszünk minél gyakrabban kijutni hozzájuk. Nem könnyű ezt megélni, de engedni kell a gyerekeket szárnyalni. Menjenek abba az irányba, ami őket érdekli, és legyenek boldogok!
És mennyire volt időd mostanában imádott hobbiddal, a sütéssel foglalkozni?
Mostanában sajnos kevés idő jut rá, de nagyon szeretek cukrászkodni! Számos formatortát készítettem már a szeretteimnek. Soha nem tanultam, de ha valami érdekel, annak utánajárok. Csabi fiam is pont ilyen: néhány alapdolgot megmutatott neki egy varrónő, majd ezután, saját pénzből megvetteaz első varrógépét, és megy a megérzései után. Karácsonyra pedig meglepetésként megkapta a mentora, Kerényi Virág divattervező saját szabóbabáját. Ha láttad volna, mekkora volt a boldogság! Ez a lényeg: hagyni kell, hogy mindenki azt csinálja, amit szeret, és támogatni egymást a mi nagy, nemzetközi családunkban.
