nlc.hu
Sztárok

Molnár Áronnak volt hozzáfűznivalója Sebestyén Balázs mozgássérült parkolós ügyéhez

Molnár Áron nem kímélte a rádióst.

A Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs személyes hangvételű vallomásával indult a nap: a műsorvezető elismerte, hogy mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyen állt meg, amiért bírságot kapott. Az eset egy belvárosi pékség előtt történt, ahová – saját elmondása szerint – csak rövid időre ugrott be.

Megálltam egy pillanatra. Bementem egy pékségbe. Visszamentem, már ott volt

– idézte fel a történteket. Mire visszaért az autójához, a büntetés már a szélvédőn várta. A rádiós hozzátette: nem ez volt az első alkalom, hogy szabálytalan parkolás miatt kerékbilincset kapott, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapvetően elfogadja a szankció jogosságát.

sebestyén balázs molnár áron

Fotók: Schumy Csaba

A bírság mértékét azonban túlzónak tartja.

Tudjátok, mi lett ennek az ára a belvárosban? A 11 ezer forintos kerékbilincs ára akár 125 ezer forintos büntetés is lehet. Azért álljunk meg egy pillanatra

– fogalmazott, érzékeltetve felháborodását. Szerinte különbséget kellene tenni a szándékos szabályszegés és a figyelmetlenségből elkövetett hibák között. Balázs önkritikusan, de indulatosan is reagált a várható bírálatokra:

Tudom, égjek el én is a pokol kénköves tüzén, hogy van pénzem, és ebből oldjam meg. De én most értetek haragszom. Ne engem anyázzatok. Szeretném jelezni, hogy túlzónak érzem ezt a büntetést. Emberek vagyunk, hibázunk.

Az ügy kapcsán a színész és aktivista, Molnár Áron a közösségi oldalán, 24 óráig elérhető Instagram-történetben üzent a műsorvezetőnek.

„Ne parkolj oda, és nem kapsz bírságot. Ilyen egyszerű. Tudod, ez az a hely, ahol olyan emberek állhatnak meg, akik mozgásukban korlátozottak. Te nem vagy az. Nem kell ezt túlbonyolítani” – reagált a rádiós felvetésére a színész.

Nem példátlan Sebestyén Balázs szabálytalansága

Kern Andrással az utóbbi években gyakran előfordult, hogy tilosban parkolt – visszaesőnek mondható. 

„Úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog” – mondta korábban. Korábban egy olvasó kapta le, hogy a híres színész, rendező és énekes elugrott a Balassi utcai Culinarisba, és hiába volt jó pár szabad hely, azok túl messze voltak a bolttól, így ismét tilosban állt meg.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top