nlc.hu
Sztárok

Stohl András Kiara Lordról: „Érdekes lett volna úgy élni egy darabig, de szerintem megevett volna”

Stohl András félt a találkozástól, hiszen lezáratlan maradt a kapcsolatuk.

Stohl András volt Pachert Balázs vendége a Sneaker Tour különkiadásában. A beszélgetés alatt szó esett A Nagy Ő-ről is, illetve arról is kikérdezte a cipőszakértő a színészt, hogy miben változott a 60 felé közeledve a húszas éveihez képest – szúrta ki a 24.hu.

Nagyon nagy volt az egó. Most is van, de írtam egy könyvet, és akkor azt mostanában visszaolvasva olyan, mintha egy másik ember lett volna. Nagyon idegesítő fickó lehettem. Nagyon nagy arcom volt, de olyan zavaró. Tehát olvasva borzalmas.

– mondta, majd hozzátette, hogy akkoriban nagyon ment a szekér és sokszor önmaga volt számára a legfontosabb, valamint, hogy akkoriban „nagyon ment”.

Most is megy, de azért már sokkal több mindent láttam az életben, kaptam pofonokat az élettől. Meg kicsit benőtt a fejem lágya, csak kicsit sok idő kellett.

„Kiara okos, egyenes, rafinált”

Ami A Nagy Ő című műsort illeti, mint ismert, Kiss Kriszta lett a színész végső választottja, akivel Stohl András azóta is egy párt alkot. A produkció másik döntőse, Kiara Lord kapcsán A Nagy Duett zsűritagja elmondta: a forgatás utáni sajtóvetítésen kissé tartott a találkozástól, mert nem tudta, hogyan fog reagálni az egykori felnőttfilmes. Kettejük viszonya ugyanis feszült lezárással ért véget, akárcsak a műsor fináléjában: miután nem őt választotta, az egykori felnőttfilmes gyáva embernek nevezte.

Kiara mindig tudta, hogy mit kell mondani. Nagyon-nagyon jó. Okos, egyenes, rafinált. Ha most egy nagyon csúnya szót szeretnék mondani, akkor egy nagyon jó szereplő. Tökéletes szereplő egy ilyen műsorba

– tette hozzá Stohl András. Pachert Balázs itt visszakérdezett, hogy nem maradt-e hiányérzete, amiért nem őt választotta.

Érdekes lett volna úgy élni egy darabig, de szerintem megevett volna. Megrágott volna, és kiköpött volna

mondta határozottan Stohl András.

stohl andrás kiara lord

Fotó: TV2

Kilépett a felnőttfilmek világából

Kiara Lord nemrég bevallotta, már nem érdekli a filmezés, más jövő felé kacsintgat. 

„Nem látom, hogy visszatérek, annyira kimaxoltam ezt. Mivel egyre unalmasabbá és monotonabbá vált a filmezés, elkezdtem olyan dolgokat is bevállalni, amelyek sokkal vadabbak vagy durvábbak. Olyanokat is megcsináltam, amikről azt gondoltam, hogy soha nem tudom megcsinálni fizikailag. Megtettem, és ezek euforikus élmények voltak. De ez a plafon, tovább nem tudok és nem is akarok ezzel foglalkozni” – írta közösségi oldalán.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top