A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás, és Lukács László basszusgitáros-énekes idén először vágott neki a Budapest-Bamako Rallynak. Az együttes nemcsak részt vesz a versenyen, de a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy egy nagy dobásra is készül: Retro rádió Bochkor című műsorában, ami ez alkalomból szintén kitelepült a sivatagba, egy élő koncert keretében mutatják be együttes új gitárosát.
Ma eljött a nagy nap, amikor minden rajongó megtudhatta, ki lesz Sidlovics Gábor, Sidi tavaly márciusi kilépése után az új zenekari tag.
Hosszú hónapok, találgatások után a Retro Rádió Bochkor műsorában Laci és Tomi leleplezte a Tankcsapda új gitárosát. Fogadjátok szeretettel Vörös Attilát! A hazai közönség először 2026. március 28-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán láthatja a Tankcsapda hivatalos felállását
– adta hírül a zenekar a saját közösségi oldalán is.
Ezért hagyta ott a Tankcsapdát Sidlovics Gábor Sidi
Sidlovics Gábor, művésznevén Sidi, a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában először beszélt nyíltan arról, miért hagyta el 13 év után a zenekart. Elmondása szerint döntését nem egyetlen konkrét esemény, hanem hosszú ideje fennálló zenei, személyes és etikai problémák sorozata indokolta.
Amikor már azt érzed, hogy jó ideje nem tudsz hinni ilyen dolgok miatt abban, amit csinálsz, akkor nem tudsz bármennyire is akarsz egy jól fizetett munkahelyen maradni
A zenész úgy fogalmazott, hogy számára a Tankcsapdában eltöltött idő egy „hollywoodi sztori” volt, de egy idő után fontosabbá vált számára a lelki nyugalom, mint az anyagi biztonság.