A végjátékhoz közeledve pattanásig feszülnek az indulatok a Séfek séfe hetedik évadában. A konyhai stressz már a csapatokon belül is komoly súrlódásokat szül: míg hétfőn Tischler Petra versenyzői kaptak össze, kedden Krausz Gábor csapatánál feszülnek egymásnak. Az izgalmakat tovább fokozza, hogy ezúttal nem egyedül kell helytállniuk a pultok mögött, ugyanis három ismert véleményvezér – Szögeczki Ági, Horváth Gréta és Visváder Tamás – érkezik segítőnek.

Visváder Tamás (Fotó: TV2 Play)
„Ő ki?” – kínos pillanatok a zöldeknél
A beilleszkedés azonban nem mindenhol megy zökkenőmentesen. A zöld csapatnál kifejezetten hűvös fogadtatásban részesült Visváder Tomi, a versenyzők ugyanis láthatóan nem követték az üzletember eddigi pályafutását. Mikula Patrik értetlenül figyelte az új jövevényt:
„Ő ki?” – fordult oda társához, Pham Nhat Minh-hez, aki szintén csak a fejét rázta.
Patriknak azonban hamar meglett a véleménye arról, vajon mihez érthet leginkább Tamás a mindennapokban:
Nem tudom, mivel foglalkozik, gondolom fotózgatja magát vagy kirándul, nyaral, aztán posztol. Most főzni kell
– jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a szakács.
A műsorvezető, Ördög Nóra is emlékeztette a résztvevőket, hogy a profi konyha világa fényévekre van az otthoni főzőcskézéstől. Visváder Tomi ennek ellenére magabiztosan vágott bele a munkába, bízva korábbi tapasztalataiban:
Idáig a Séfek séfe versenyében én még csak kóstolni tudtam, és akkor mindig nagyon apró részleteket is megnéztem, hogy minden jól készül-e, úgyhogy szeretnék valami jót főzni
– fogalmazott Visváder-Palácsik Lilla férje.
A kezdeti lelkesedés azonban hamar elillant a konyhai káoszban. Az előzetes tanúsága szerint Tomi egy ponton teljesen besokallt a rá nehezedő nyomástól és a versenyzők stílusától:
„Ezek gonoszak, rendesen bántanak” – fakadt ki a kamerák előtt.
A pult mindkét oldalán influenszerek
A keddi adásban az influenszerek nemcsak a pult mögött, hanem a kóstolóasztalnál is szerephez jutnak. A csapatok teljesítményét olyan ismert arcok értékelik majd, mint Kapi Levente, Kovács Richárd, Tóth Vivi, Angyal Petra és Alföldy Anna.
Visváder Tomi is készül a showra
Az influenszer is készül a ma esti adásra: erről tanuskodik nemrégien közzétett posztja is:
Már arra sem emlékszem mikor történt, vagy hogy mi?! Ami még rémlik egy picit, hogy ilyen hangos konyhában még nem jártam. Tehetséges versenyzőkkel főztünk együtt a Séfek séfében! Influencerek segítettek tökéletes ételt készíteni influencer vendégeknek Nézzük meg este mi fog kisülni ebből az egészből! Ami biztos, amikor ezt a képet megkaptam és láttam magamról azon gondolkodtam hogy mit mondhattak itt nekem?! Ki szereti ezt a műsort?
– írta ki a fotóhoz Visváder, amit a felesége rögvest négy szívvel kommentált.