Ezúttal Gáspár Bea volt Hajdú Péter vendége az Én Magyarországom című műsorban. A beszélgetés során több témát érintettek, többek között a már hónapok óta Szijjártó Péter mellett dolgozó Gáspár Evelint is, illetve azt, hogy viseli a Gáspár család nagyobbik lánya a netes támadásokat, amiket a politikai szereplés óta folyamatosan kap – szemlézte a műsort a 24.hu.
Gáspár Bea elárulta, a lánya nagyon sokat gondolkozott azon, hogy elvállalja-e egyáltalán a felkínált munkalehetőséget, hiszen tisztában volt vele, hogy a támadások kereszttüzébe kerül majd. Ettől függetlenül, arra, amit kap, nem tudott előre felkészülni.
Én rábíztam, és mondtam neki, hogy azért gondold át. […] Nem a kormánypárti álláspontunkat megkérdőjelezve billegett, hanem ez, ami jött utána, ez a gyűlöletcunami, hogy mit fognak szólni az emberek, hogy vele mi lesz. Annyi szennyet, amennyit kapott… Nekünk sokszor össze kellett kaparni a gyereket, és mindig meg kell benne azt erősíteni, hogy te igenis értékes vagy, odavaló vagy, és hogy igenis, azok az ideológiai célok, amik most nálad napirenden vannak, azok a jók, és kész. Nincs más, hanem ezért kell menni, ezért kell csinálni, amit csinálsz, hogy végül is siker legyen a végén, és itt nincs kérdés
– részletezte Gáspár Bea.

Fotók: Schumy Csaba / Leéb Ádám
Hadházy Ákossal is összetűzésbe került
Gáspár Evelin – számos ismert emberrel együtt – részt vett a március 15-i rendezvénye, majd a Békemeneten. Az eseményen egy nagyon drága napszemüveget viselt, amit Hadházy Ákos – szokásához híven – ki is szúrt és egy poszt is született róla.
„Gáspár Evelin félmilliós napszemcsiben menetelt a békéért. Úgy látszik, ez a kötelező minimum a fideszes celebeknél, legutóbb Szabó Zsófi is ilyen nagyságrendben nyomta” – írta a politikus, de a válaszra sem kellett sokat várni.
„Kedves Ákos! Képzeld, a szemüveget 2024-ben kaptam szponzorációs együttműködésből kifolyólag. Mielőtt kelte a gyűlöletet, ajánlom, hogy kicsit tájékozódj az interneten, ha már ennyire szemfüles vagy. Ha szeretnél egy ilyen szemüveget, akkor itt be tudod szerezni, szívből ajánlom őket. Úgyis jól fekszenek neked ezek a luxi posztok, még lehet, veled is együttműködnek. Gyűlöletkeltés előtt tájékozódj!” – írta Instagram-oldalán Szijjártó Péter sajtóreferense.