Varga Csabát immár több mint 230 ezren követik a TikTokon, és napról napra egyre nő a követőtábora. A személyi edző elsősorban a gasztrotartalmai által vált ismertté, az utóbbi időben pedig egyre több videóba csempész bele egy kis politikát – visszafogottan, de lényegretörően. Legutóbb éppen Nagy Ferót találta be – szúrta ki a 24.hu.

Fotók: TikTok / Facebook
Ezt a kaját Nagy Ferónak ajánlom, mert van benne 15 gramm rost, és akkor lehet, hogy a sok szar nem a száján, hanem a seggén fog majd kijönni. Na gyere, Ferencem, mutatom! Az emberi minőségedhez illő kaját fogunk ma csinálni, egy konzervvel kezdjük
– kezdte a videót a népszerű tartalomgyártó, majd egy babkonzervet vett a kezébe és így folytatta:
Mehet be a sütőbe 200 fokra, pont annyi percre, mint ahány agysejtje maradt Ferencünknek a sok Kőbányai után: ez nagyjából 20–25
– mondta. Hozzátette, tiszteli az időseket, de amikor valaki túlmegy minden határon, akkor azt ő sem bírja el szó nélkül. „Félreértés ne essék, én tisztelem az időseket, de amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon! Jó étvágyat!” – zárta a videót az influenszer.
Többen beleálltak Nagy Feróba
A Beatrice frontembere az utóbbi időben kapja az ívet az ismert emberektől, sokan fogalmaztak meg negatív kritikát vele kapcsolatban – és akkor még szépen fogalmaztunk.
Többek között Vályi István, Molnár Áron, és Görög Zita is kritizálta.
„Tisztelt Nagy Feró!
Engedje meg, hogy reagáljak a Szőlő utcai ügyben elhangzott szavaira, miszerint „mindenki jól járt, nem?”. Erkölcsileg rendkívül aggályos, ha egy gyermekotthon vezetője visszaél pozíciójával, és gyermekvédelmi intézményében felnőtt, kiszolgáltatott fiatalokat futtat prostituáltként. Ezek a lányok a társadalom védelmet igénylő tagjai, életük legnehezebb szakaszán vannak túl, család, biztonság és önbizalom nélkül.
Engedje meg, hogy ezekről a szavakról is elmondjam véleményem: »És hát nyilván nem ingyen futtatta. És ha én azt mondom, hogy pénzért, akkor meg már »jaj, már, hogy beszélsz, jó, hogy nem mondod, hogy kurva«. De hát ez egy több ezer éves szakma.«
A prostitúcióval kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatások szerint a nők túlnyomó többsége nem önszántából, hanem kényszer, traumatizáló élethelyzet, kizsákmányolás vagy gazdasági kényszer miatt kerül ebbe a körbe. Statisztikák alapján a nők 75–80 százaléka valamilyen gyermekkori abúzus, szexuális erőszak vagy mély társadalmi kiszolgáltatottság következtében lesz prostituált, és csak nagyon kis hányaduk választja ezt az utat teljesen önként, valódi alternatívákkal rendelkezve. Ez szociológiailag is alátámasztott tény: a prostitúció „szabad választása” társadalmi mítosz, hiszen a legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb nők körében a gazdasági kényszer, az erőszak, a gyermekkori trauma és a kapcsolati manipuláció meghatározó tényező” – írta többek között a modell.