nlc.hu
Sztárok

Tóth Vera pszichológus segítségét kérte a húga, Tóth Gabi miatt

Egy igen viharos év után új alapokra helyezte kapcsolatát Tóth Vera és Tóth Gabi.

Nem volt felhőtlen a tavalyi év Tóth Vera és Tóth Gabi kapcsolata szempontjából. A testvérpár nyilvános összetűzésbe került, miután Vera több alkalommal is éles kritikát fogalmazott meg az új Megasztárral és a zsűrivel kapcsolatban, amire Gabi is reagált. Bár az énekesnő tavaly decemberben elárulta, hogy eleinte rosszul estek neki nővére szavai, később sikerült rendezniük a nézeteltéréseiket, és belátta, hogy a kritikák bizonyos része jogos volt.

Pszichológus segítségét kérte

A story.hu szúrta ki, hogy Vera az A Te Kék Zónád című podcastben ismét megszólalt a kapcsolatukról. Őszintén beszélt arról, hogy mára elengedte a kontrollt húga felett.

Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előrevinni az életét. Ő megállíthatatlanul megy előre

– fogalmazott. Hozzátette, hogy tanácsot csak akkor ad, ha kérik: „Kéretlenül nem fogok neki tanácsokat osztogatni.” A kritikák és a külvilág reakciói azonban őt is megviselték. Elmondása szerint szakember segítségét is igénybe vette: 

Jó pár utalás már van a pszichológusom számláján ezzel kapcsolatban. Sok terápián és beszélgetésen túl vagyok. Néha magamtól ezt nem tudom megoldani. Itt nem csupán Gabi természetére és a megnyilvánulásaira célzok, hanem, hogy mint a nővére, hogyan tudom feldolgozni azt, hogy őt bántják. Vagy, hogy ő a világban hol foglal helyet. Vagy, hogy ő ilyen szinten vállalja a politikai nézeteit. Egy csomó olyan kérdés van, amit fel kellett dolgoznom

– részletezte az énekesnő.

Tóth gabi tóth vera

Fotó: Birton Szabolcs

Nem politizálnak

A konfliktusok elkerülése érdekében tudatos döntést hozott: kerüli a politikát a testvérével folytatott beszélgetésekben.

Minden pillanatban azt próbálom felé kifejezni, hogy engem ő mint magánember érdekel. Hova megy fellépni, hogy van a kislánya. Erre terelem a beszélgetéseket. Őt nem lehet meggyőzni semmiről sem, ez egészen kicsi kora óta így volt

– mondta, hangsúlyozva, hogy húgát szerinte sosem lehetett meggyőzni, már gyerekkora óta.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top