nlc.hu
Sztárok

„A kocsmapult alumínium borításán széjjelkent hányásig züllesztette le a politikai beszédet a rezsim” – interjú Puzsér Róberttel

Április 10-én, a Hősök terére hirdetett nagykoncertet Puzsér Róbert. A több mint 30 fellépő között ott lesz Azahriah is, az előadók pedig egytől-egyik rendszerkritikus dallal érkeznek. Puzsér Róberttel a koncertről és politikáról beszélgettünk.

Puzsér Róbert nagyszabású koncertet hirdetett, amelyre a választás előtt két nappal, 2026. április 10-én kerül sor a Hősök terén. Az ingyenes koncert színpadára szép számmal várhatók olyan népszerű előadók, akik igazi húzóneveknek számítanak, akiknek az elmúlt évek teltházas koncertjein valósággal tolongtak a rajongóik.

A több mint harminc fellépő közt már biztos, hogy Azahriah is ott lesz, a szervezők pedig a következő napokban újabb és újabb neveket osztanak majd meg az érdeklődőkkel. A Rendszerbontó Nagykoncert névre elkeresztelt eseményről, a motivációról, a kockázatokról és az előkészületekről kérdeztük Puzsér Róbertet a március 18-án tartott sajtótájékoztatón.

Hányan mondtak igent, és hányan mondtak nemet azok közül, akiket felkértetek?

A felkértek nagyjából hatvanöt százaléka igent mondott, harmincöt százalékuk nemet. A nemek is megoszlottak azok között, akiknek nem alkalmas az időpont, meg azok között, akik köszönték, de távol tartják magukat a politikától. Ennek aztán lehet oka a félelem a rendszer bosszújától, de akár az is, hogy az illiberális rezsim a kocsmapult alumínium borításán széjjelkent hányásig züllesztette le a politikai beszédet és a közéleti nyilvánosságot – tette ezt pont azért, hogy a jobb ízlésű magyarság meg úgy általában az értelmiség tömegesen forduljon el a politikától, és így a diskurzus a lumpenproletariátus nyelvi és kulturális nívójára ereszkedve újabb meg újabb kétharmados országgyűlési többségeket termeljen a Fidesznek. Meglehet, hogy jópáran azért mondtak nemet, mert a politikai köznyilvánosság egy olyan elfajzott pöcegödör, amiben nem akarnak megmártózni. Bizonyos esetekben nyilván szerepe lehet ebben a kisember félelmének, ami áthatja a teljes magyar társadalmat. Minél idősebb valaki, minél több kulturális mintát őriz magában a Kádár-rendszerből, annál inkább áthatja ez a félelem – minél inkább kapcsolódik a politikai eszmélése az elmúlt tizenhat évhez, annál több benne az indulat, és annál nagyobb bátorságot mutat.

Puzsér Róbert

Puzsér Róbert beszéde előtt egy ellenzéki tüntetésen, az Erzsébet hídon, 2025. április 8-án (Fotó: Profimedia)

A koncert ingyenes lesz. Bárki részt vehet majd rajta. Nem félsz a provokációtól?

Akik provokálni jönnek, egy nagyobb tömegben elvesztik a bátorságukat. Nem emlékszem arra, hogy akár a Pride alkalmával, akár Magyar Péter októberi vagy márciusi Nemzeti Menetén különösebb provokáció történt volna. Ha Bede Zsolt esetleg megjelenik, és a jelenlévők arcába mászik, azt egy általunk tervezett méretű és jelentőségű rendezvénynek el kell bírnia.

Mire számítotok, hány ember látogat el nézőként?

Fel sem tudjuk becsülni, hogy erre a rendezvényre hány ember lesz kíváncsi, hiszen semmi ilyesmire nem került még sor Magyarországon. A nézőközönség nagyságára és a szükséges technikára vonatkozóan túlbecslésre törekszünk, mert ha alulbecsüljük a várható tömeget, könnyen belebukhatunk a saját sikerünkbe: ha annyi ember jön ki, amennyivel nem számolunk, akkor megeshet, hogy sokan nem hallják a koncertet – ilyesmit nyilván nem hagyhatunk előfordulni. Túltervezzük az infrastruktúrát, túltervezzük a hangosítást, és túltervezzük a ledfalazást, hogy bárki jön ki a koncertre, akár az Andrássy útra, akár a Dózsa György útra, az minden hangot jól halljon, még akkor is ha az Ajtósi Dürer sornál áll.

Ennek brutális költségei vannak…

Bizonyára.

Honnan van erre pénz?

A Rendszerbontó Nagykoncertet közösségi adományozásból valósítjuk meg. Az a terv, hogy a látogatók összedobják azt az összeget, amiből ez az infrastruktúra felállítható. Ez egy közösségi projekt. Reményeink szerint a rendszerellenzéki magyarok közösségének fontos élmény egy összefüggő, sok órán át tartó rendezvény keretében meghallgatni az előadók rendszerkritikus dalait – ha ebben az élményben részesülni akarnak, akkor tisztelettel kérjük és köszönettel fogadjuk az adományaikat.

@nlc.hu Április 10-én, a Hősök terére hirdetett nagykoncertet Puzsér Róbert. A több mint 30 fellépő között ott lesz Azahriah is, az előadók pedig egytől-egyik rendszerkritikus dalt adnak majd elő. Puzsér Róberrel a koncertről és politikáról beszélgettünk. #nlc #nlchu ♬ original sound - nlc.hu

Nincs benned szorongás?

Természetesen van, hiszen ehhez hasonló rendezvény nem volt még Magyarországon, úgyhogy ez egy járatlan út – csakhogy gyáva népnek nincs hazája: ha változást akarunk, akkor annak az útját ki kell kövezni. A magyar történelem fordulata nem zajlik le magától, aki nem vállal kockázatot, annak esélye sincs arra, hogy a változás motorja legyen. A Rendszerbontó Nagykoncerten elhangzó dalok más és más aspektusból, más és más érzelmi rezgésszámon fogják elmondani ugyanazt: „két nap múlva, vasárnap szedd össze magad, vedd a kezedbe a politikát, és segíts elsöpörni ezt a rezsimet, hogy véget érjen a magyar történelemnek ez a szégyenteljes kísérlete, Magyarország visszavezetése a keleti blokkba, a restaurálódó Szovjetunió meg a restaurálódó Varsói Szerződés szövetségébe”. Nincs szó arra a nemzetárulásra, amit ez a hatalom az elmúlt tizenhat évben elkövetett. Nem kétséges, hogy ez példás reakcióért kiált, amit a politika síkján már nem lehet megadni – ehhez a kultúra állásfoglalása kell. Ezt szervezzük. Mostantól a fellépők közül újabb és újabb nyolc-tíz nevet teszünk három-négy naponta közzé, hogy így tartsuk üzemi hőfokon a nyilvánosságot. Ezt kell aztán hevítenünk, hevítenünk és hevítenünk, hogy a forráspontját április 10-én, a Hősök terén érje el. Nagyon komoly neveink vannak, imponáló line-up kerül nyilvánosságra hamarosan.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top