nlc.hu
Sztárok

95 éves William Shatner, a Star Trek kapitánya és a T.J. Hooker nyomozója, aki a valóságban is megjárta az űrt

Az 1931. március 22-én született színész William Alan Shatnerként látta meg a napvilágot, s máig tartó pályája során közel 300 produkcióhoz adta nevét. Bár voltak mozis szereplései a Star Trek mellett (emlékezetes önironiával bolondozott például a Beépített szépségben is), a tévés szerepkörökből sosem tudott igazán kitörni. De széles érdeklődése, lelkesedése és humorérzéke miatt még mindig a legnépszerűbb hollywoodi személyiségek között emlegetik a nevét. Íme, 5 dolog, ami miatt igazi kultfigurának számít a veterán sztár.

1. Ő maga a Star Trek

A Gene Roddenberry ötlete alapján készült sci-fi sorozat meghatározó produkciója volt a 60-as éveknek. Shatner addigra már színpadi színészként felhívta magára a figyelmet, és játszott is sok filmben és sorozatban, de a korabeli westernsorozatok mintájára készült Star Trek (magyar címen Űrszekerek) csinált belőle nemzetközileg ismert színészt. Az eredeti széria 1966 és 1969 között futott, aztán a 80-as évektől több olyan ST-mozifilm is készült, amelyben ő és az USS Enterprise multikulti alapcsapata játszotta a főszerepet. Shatner mindig is büszke volt Kirk kapitány karakterére, a Star Trek univerzumát pedig olyannyira magáénak érezte, hogy sikeres könyveket is írt a franchise-nak, melyeket a rajongók nemcsak elfogadtak, de örömmel tették fel a polcra a kánon többi kötete mellé. 

Bár a brand az évtizedek során többször átalakult, és Shatner végül az újragondolt, 2009-ben indult mozisorozatban se vett részt, nincs az a sci-fi hívő, aki ne vele (és mondjuk, Leonard Nimoy-jal) azonosítaná a Star Treket.

William Shatner a Star Trekben

(Fotó: CBS/Getty Images)

2. Kozmikus a munkakedve

Már a Star Trek előtt is elvállalt mindent, amit kicsit is érdekesnek tartott, szerepelt a Homályzónában, a Gunsmoke-ban és az 50-es, 60-as évek számos másik ismertebb tévésorozatában. B-filmes munkássága is jelentős, többek között ő volt a főszereplője a második olyan mozifilmnek, amelyben kizárólag eszperantó nyelven beszéltek a karakterek: az Incubust 1966-ban mutatták be, épp azelőtt, mielőtt a Star Trek elindult volna. Amikor az eredeti űrkaland véget ért, jó ideig nem kapott munkát, nehéz anyagi helyzetbe kerül, a lakhatása is veszélyben volt – ezért hát jól jött rugalmassága, amikor a 70-es években boldogulnia kellett: mire 1979-ben elindultak Kirk kapitányék szélesvásznú küldetései, több tucatnyi feladatot elvállalt, Columbót, talk show-kat, tévés vetélkedőkben való vendégszereplést: szinte mindent, amivel megkínálták.

Az egészen biztos, hogy William Shatner az egyik legkitartóbb színésze Hollywoodnak, ennek köszönhető az is, hogy a 2004-ben indult Boston Legal – Jogi játszmák egyik főszerepéért 74 évesen végre Golden Globe-ot kapott. De azóta sem tud leállni, jelenleg is legalább 4 olyan produkció van előkészületben, amelyben így, vagy úgy, de megjelenik. 

Leonard Nimoy, Walter Koenig, William Shatner, Nichelle Nichols, George Takei és James Doohan a Star Trek című sorozat Spock agya című epizódjában
William Shatner a T. J. Hooker című tévésorozat egyik általa rendezett epizódjának forgatásán, 1985-ben.
William Shatner a Jogi esetek című sorozatért elnyert díjjal, a 2005-ös Golden Globe-gálán.
William Shatner a Tonight Show-ban énekel, 2004 októberében.
William Shatner a 18. hivatalos Star Trek-találkozón, Las Vegas-ban, 2019-ben.
7 fotó

 

3. Senki se tud úgy átvetődni a motorháztetőn, mint T. J. Hooker

William Shatner, James Darren és Adrian Zmed a T. J. Hooker forgatásán.

William Shatner, James Darren és Adrian Zmed a T. J. Hooker forgatásán.
(Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)

A szinte karikatúraszerűen feddhetetlen, rendőrjárőrnek állt egykori nyomozó 1982 és 1986 között védte az ártatlanokat és az igazságot. 5 évad készült a sorozatból, és úgy hozott újabb világhírt Shatnernek, hogy azért sosem volt igazán jó széria (egyértelmű nézettségi sikernek is csak az első szezont lehetett nevezni), de rengeteg országba eladták, és Hooker figuráját igencsak megkedvelte a popkultúra. Shatner sorozatbeli rohanásait, menő pisztolytartását számos későbbi filmben megidézték – még Eddie Murphy is hivatkozott rá Robert De Niróval közös filmjében.

Magyarországon a rendszerváltás után sugározták a sorozatot, de még mindig hamarabb, mint az eredeti Star Trek-szériát, így a honi nézők inkább ezzel a szereppel azonosították a színészt. A Magyar Televízió által megrendelt első szinkron egészen remek, ebben a színész legnépszerűbb szinkronhangja, Szersén Gyula magyarította Shatnert.

4. Megvolt neki az űrutazás

2021. őszén Shatnernek megadatott az, amiről talán álmodni sem mert. James T. Kirk kapitány belekóstolhatott az igazi világűrbe, mint turista.

A Blue Origin űripari cég New Shepard nevezetű űrhajójában vett részt a fantasztikus, nagyjából 10 perces kalandban. 90 éves volt ekkor – a valaha élt legidősebb ember, aki részt vehetett űrrepülésben. A 105 kilométeres magasságban szűk 5 percig élvezhette társaival a súlytalanságot, majd visszejtőernyőztek Texasba.

Shatner persze rendkívül büszke volt utazására, volt is annak idején több szellemes mém, melyekkel színész kollégájának, a Star Trek-franchise másik híres főszereplőjének, Jean-Luc Picard admirálisnak, azaz Patrick Stewartnak üzente meg, hogy  szerinte innentől egyértelműen ő vezet a menőségi versenyben.

5. Imád énekelni

Shatner színészi reperotárja tényleg igen széles skálán mozog, az évtizedek során számos dolgot kipróbált, szerepet vállalt videójátékokban, videóklipekben, többször is volt hostja különböző stílusú (és minőségű) ismeretterjesztő sorozatoknak, volt önéletrajzi show-ja a Broadway-n, valamint szívesen jár rajongói találkozókra is, ha egészsége és ideje engedi. És szívesen dalol.

Vagy hát… Nagyon szereti a zenét, ez talán a pontosabb megfogalmazás. Bár hagyományosabb lemezei is vannak, de Shatner leghíresebb ilyesfajta vállalásai inkább az úgynevezett spoken word-műfajba sorolhatóak. Ezen felvételek lényege, hogy Shatner prózai formában elmondja az ismert sláger szövegét, miközben szól az ismert zene. És ezekért is nagyon lehet szeretni.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top