A március 23-án indult évadban húsz sportoló versenyez a Dominikai Köztársaságban, köztük a Bajnokok csapatát erősítő, többszörös Eb-érmes úszónő is. Korábban Jakabos Zsuzsanna úgy nyilatkozott, hogy bár sokat gondolkodott a részvételen, végül a kíváncsiság győzött, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy teljesen más kihívások várnak rá.

Jakabos Zsuzsanna az Exatlon Hungaryben (forrás: TV2 Press/Fotocentral)
„Fizikailag jó állapotban vagyok”
Az úszásban minden nagyon strukturált: medence, pályák, ismétlődő mozdulatok. Itt viszont minden verseny más lesz, minden pálya új kihívást tartogat. Fizikailag úgy érzem, jó állapotban vagyok, az állóképességemmel és az erőmmel sincs gond. Inkább az a kérdés, mindezt hogyan tudom majd átültetni ebbe a teljesen más jellegű versenybe
– mondta Jakabos Zsuzsanna.
Bár a Bajnokok erősen kezdtek, a harmadik napon vereséget szenvedtek, így a piros csapatból került ki az első női párbajozó: Jakabos Zsuzsanna. A pénteki párbajban végül alulmaradt Vadkerti Adéllal szemben, így elsőként esett ki a versenyből.
Forrás: Blikk