nlc.hu
Sztárok

Heti Hetes: újabb szereplő neve derült ki

Április 12-én indul újra a Heti Hetes, öt szereplő neve már biztossá vált.

Nemrég kiderült, hogy új formában tér vissza a legendás közéleti-humoros műsor, amely korábban a hazai televíziózás egyik meghatározó szatirikus produkciója volt. A készítők célja, hogy a klasszikus hangulatot megőrizve, de a mai közéleti témákkal és friss nézőpontokkal, illetve új szereplőkkel szólítsák meg a közönséget.

A már bejelentett szereplők alapján igazán sokszínű csapat áll össze: a műsorban helyet kap Majka és Hajós András, míg a házigazda szerepét Nagy Ádám tölti be, akit sokan a Jólvanezígy és a Fókuszcsoport YouTube-csatornákról ismerhetnek. A további szereplők között Thuróczy Szabolcs és Vályi István neve is feltűnik, ami jól mutatja, hogy különböző területekről érkező, eltérő látásmódú személyiségek találkoznak majd a képernyőn.

„Lehetőség a fejlődésre”

„Továbbra is azt gondolom, az interneté a jövő, de a felvételen jó volt a hangulat, megismertem jó fej embereket, érdekelt is, hogyan működik ez az egész. Tudtam, hogy lesz negatív visszhang az interneten, de aztán átgondoltam, hogyha pusztán csak az tart vissza, hogy néhányan negatívan vélekednek majd kommentekben, akkor elszalaszthatok egy jó lehetőséget a fejlődésre. A netes munkámat ez nem befolyásolja, nem nyergelek át a tévére, a YouTube-on ugyanúgy folytatom. Ez csak egy plusz kihívás, amiből sokat tanulhatok” – mondta korábban Nagy Ádám az új szerepet illetően.

A visszatérés komoly érdeklődést váltott ki, hiszen az eredeti műsor hosszú éveken át fontos szerepet játszott a közéleti diskurzus formálásában, miközben humoros formában reflektált az aktuális eseményekre. Az új évad ennek a hagyománynak a folytatására törekszik, de a mai médiakörnyezethez igazodva.

Az RTL kiemelt projektként kezelik a műsor újraindítását és már az is kiderült, hogy éppen a választások napján, április 12-én lesz a műsor premierje – az egyelőre nem derült ki, hogy előre felvett adás lesz vagy kivételesen élőben jelentkeznek be.

Közben az is kiderült, hogy Hevér Gábor is csatlakozik a produkcióhoz,

aki sokoldalú pályafutása során színházi és filmes szerepeivel, valamint szinkronszínészként is ismertté vált, és az utóbbi időben televíziós műsorvezetőként is kipróbálta magát – írják az RTL közösségi oldalain.

hevér gábor

Fotó: RTL

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top