nlc.hu
Sztárok

Tóth Gabi és Tóth Vera édesanyja nem esik pánikba: „Tudom, mivel lehet kibékíteni őket”

Tóth Gabi és Tóth Vera ugyan sokszor összevesznek, de ez rendre kibéküléssel végződik. Erről nagyban tehet édesanyjuk, aki elmondta, mivel tudja kibékíteni őket.

A hazai celebvilág egyik legérzelmesebb testvértörténete Tóth Vera és Tóth Gabi kapcsolata, amelyet az évek során számos konfliktus próbált meg, most pedig a politika is komoly törésvonalat húzott közéjük. Míg Vera a TISZA pártot támogatja, addig Gabi a Fidesz mellett állt ki, és nyilvánosan is üzengettek egymásnak, ami tovább mélyítette az ellentéteket.

A feszültség azonban nem új keletű: kapcsolatukat régóta kisebb-nagyobb viták, eltávolodások jellemzik. Ahogy Gabi fogalmazott:

Volt, hogy hónapokig nem beszéltünk, mert mindkettőnknek igaza volt a saját szemszögéből.

Vera pedig így látta:

A szeretet megvolt, csak néha nem tudtuk jól kezelni egymást.

Tóth Gabi és Tóth Vera

Tóth Gabi és Tóth Vera (Forrás: Schumy Csaba/Fotocentral)

A legnagyobb konfliktus

A konfliktusok egyik látványos állomása a Megasztár körül robbant ki, amikor Vera kemény kritikát fogalmazott meg a műsorról, amelyben Gabi zsűrizett. Ez újabb törést okozott, és Gabi is jelezte, hogy egy ilyen nyilvános bírálat után érthető a távolságtartás.

A helyzetet tovább élezte a politika. Gabi aktívan szerepet vállalt a Fidesz mellett, míg Vera nyíltan a TISZA mellett állt ki. A nővér számára ez nemcsak véleménykülönbség, hanem érzelmi teher is lett: elmondta, hogy testvére miatt pszichológus segítségét kérte, hogy feldolgozza a helyzetet és azt, hogy húgát támadások érik. Közben azt is hangsúlyozta, hogy nem akarja irányítani Gabi életét:

Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előrevinni az életét. […] de hát én nem az anyukája vagyok.

Konfliktusok ide vagy oda: a testvéri szeretet fontosabb

A nézetkülönbségek ellenére mindketten kitartanak amellett, hogy a kötelékük nem szakad el. Gabi így fogalmazott:

Testvérek vagyunk, de nem kell egyetértenünk mindenben. Ha mást is gondolunk dolgokról, mi ’egy vérből valók vagyunk.’

Vera is hasonlóan látja:

Nem kell mindenben egyet értenünk ahhoz, hogy jó testvérek maradjunk, és hogy szeressük egymást.

A történet kulcsa talán mégsem a politikában vagy a vitákban rejlik, hanem abban az egyszerű, mégis erős eszközben, amit az édesanyjuk, Erika említett. Ő ugyanis pontosan tudja, hogyan lehet elsimítani a konfliktusokat:

Pontosan tudom, mi az, amivel a legjobban meg lehet nyugtatni és kibékíteni a lányaimat, ha valami gond van: egy tányér finom húsleves és egy nagy beszélgetés.

Ez a hétköznapi, mégis bensőséges „anyai békítés” lehet az, ami végül a Gabi–Vera konfliktus fölé kerekedik, és újra közelebb hozza egymáshoz a testvéreket.

Forrás: Story

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top