Berki Mazsi az elmúlt hónapokban jóval ritkábban hallat magáról, mint korábban. Régi életének a jelek szerint hátat fordított – legalábbis a közösségi média használatát illetően. A Sztárbox során kemény munkával megszerzett izmait viszont úgy tűnik, hogy a legkevésbé sem szeretné veszni hagyni. Erről pedig tanúbizonyságot is tett legújabb bejegyzésével.
A képen egy fehér szettben látható az egykori celeb. Az öltözék különlegessége, hogy Mazsi hátát teljesen szabadon hagyja, így tökéletesen kirajzolódnak kidolgozott izmai.
Fürdőruhában is megmutatta magát
Júliusban követőit azzal örvendeztette meg a nevet változtató híresség, hogy hajókázás közben, a tengeren készített magáról szelfit, méghozzá egy dögös fazonú fürdőruhában. A rajongók szinte pillanatok alatt halmozták el őt bókokkal és elismerésekkel.
Előtte pedig azzal keltett nagy feltűnést, hogy fodrásznál járt, ahol megvált derékig érő hajától. Mint írta akkor a felvételhez, az utóbbi időben sok változás történt az életében. Ezek sorába illeszkedett a stílusváltás is. Új frizurája pedig remekül áll neki, sőt a legfrissebb, tengeren készült fotó szerint szívesen játszik is a stílusokkal. Ezúttal például befonva viselte rövidebbre vágott tincseit.

Berki Mazsi (Forrás: Schumy Csaba)
Ezt mondta névváltoztatásáról
Mazsi egyébként mostanra teljesen új fejezetet nyitott életében. Civil állást vállalt, párja mellett az építőiparban kezdett el dolgozni. Emellett pedig nevét is megváltoztatta. Most már Berki Mazsi helyett Katona Mazsiként szerepel a közösségi médiában is.
„Ha már egy új kezdet, azt gondolom, hogy sose késő újra bemutatkozni, úgyhogy szeretnék még egyszer bemutatkozni nektek: tudom, hogy sokan Berki Mazsiként ismertek, viszont az igazi nevem Katona Renáta. Most, hogy egy új brandet képviselek, elhatároztam, hogy visszaváltoztatom a leánykori nevemre. Ezt a céget most már Katona Renátaként fogom képviselni, fogadjátok szeretettel és ismerjetek meg engem is” – árulta el.