
Az Exatlon Hungary 5. évada március 23-án indult a TV2-n. A sport-reality azóta minden hétköznap este látható a csatornán. Pár napja kiderült, hogy az 5. etap május 17-én fejeződik be, mindössze 42 adás után, pedig a műsor rajongói arra számítottak, hogy legalább júniusig tart majd az új szezon. Most kiderült, miért az idei lett az eddigi legrövidebb Exatlon-évad.
A SorozatWiki úgy értesült Fischer Gábortól, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatójától, hogy nem menet közben rövidült meg az évad, eleve rövidebb szezont terveztek.
„Októberben az Exatlon jogtulajdonosával egy 42 epizódos évad kapcsán állapodtunk meg, hogy egy igazán pörgős és izgalmas visszatérése legyen a legendás sport-realitynek. A versenyzőket is erre a bő két hónapnyi forgatásra szerződtettük, tehát ez nem egy mostani döntés, nem rövidítettük le a műsort” – nyilatkozta Fischer Gábor.
A korábbi évadok az ideivel szemben 4, 5 vagy akár 6 hónapig is tartottak – írta korábban a Blikk -, ráadásul folyamatosan volt csapatfeltöltés, amikor kiesett egy versenyző. A mostani szériában azonban ez elmaradt, továbbá a korábbiakkal ellentétben Nemzetek Csatájára sem kerül sor.
Az Exatlon Hungary 2019-ben debütált a TV2-n, majd 2021-ig 3 évadon át több mint 300 epizód készült belőle, de 2021 őszén Palik László távozott a produkcióból. 2022-ben Monoki Lehel vezetésével még készült egy All Stars szezon, majd a sport-reality ezután hosszabb szünetre vonult. Gelencsér Tímea 2024-ben otthagyta a csatornát, így idén nagy visszatérőként tűnt fel a TV2-n.
Már tudni, mi váltja az Exatlont
Az Exatlon Hungary helyett május 18-tól dupla Kincsvadászok ismétlést sugároz a TV2.
Kiemelt fotó: Sajtószoba
Ez is érdekelhet:
- Összeboronálták a nézők a két exatlonost, most kiderült az igazság Valkusz Máté és Halász Jázmin kapcsolatáról
- Jakabos Zsuzsanna elárulta: mit szólt a férje, amikor benevezett az Exatlon Hungary-re
- Palik Lászlóról vallott Somhegyi Krisztián – ezt üzente az Exatlon műsorvezetőjének