Negyed évszázaddal ezelőtt különleges pillanat örökre bevésődött Fejes Tamás emlékezetébe. A Tankcsapda dobosa közösségi oldalán idézte fel első fia születésének történetét, amely egy koncerthez és egy felejthetetlen telefonhíváshoz kapcsolódik. A zenész éppen Pécsen lépett fel zenekarával, amikor megérkezett a hír: megszületik első gyermeke, akit – édesapja után – szintén Fejes Tamásnak neveztek el.
A dobos elárulta, hogy a koncert sem kezdődhetett el addig, amíg telefonon meg nem erősítették számára, hogy minden rendben van. A pillanat, amikor meghallotta újszülött fia sírását, máig az egyik legmeghatározóbb élmény az életében. Elmondása szerint ezt követően euforikus állapotban állt színpadra, és olyan koncertet adott a zenekarral, amelyre a mai napig szívesen emlékszik vissza. Az este után taxiba ült, és azonnal Debrecenbe indult, hogy családja mellett lehessen.
25 éve ezen a napon Pécsen koncerteztünk! Jött egy telefon, hogy megszületik az első gyermekem. A színpadra addig nem mentünk fel, míg telefonon nem szóltak, hogy megszületett, és hallottam a sírását! Ez a pillanat van az első képen. Aztán euforikus állapotban egy felejthetetlen koncert. Aztán taxival hazamentem Debrecenbe
– írta posztja mellé.
(Forrás: TV2)
A bejegyzéshez friss fotókat is mellékelt, amelyek közül az egyik különösen megható: a ma már felnőtt ifjabb Fejes Tamás legkisebb testvérével látható rajta. Az idő gyorsan telt, hiszen a kisfiúból mára felnőtt férfi lett, aki nemcsak családtagként fontos az édesapja számára, hanem munkatársként is. A Kincsvadászok sztárja büszkén írta, hogy a fia ma már kollégája a Tankcsapdában és a Hangszerarzenálban is.
Fejes Tamás ritkán beszél a magánéletéről, épp ezért különleges ez a poszt. A zenésznek egyébként három gyermeke van, a legidősebb 25, a legkisebb még egyéves sincs. „Isten hozott Fejes Mira Mia! November 6-án megszületett Fejes Tomi lánya! “Minden oké vele és az anyukájával is. Én meg örülök .” Üzeni Tomi innen is mindenkinek!” – írta ki 2025 novemberében Facebookra.