nlc.hu
Sztárok

„Nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat” – Sulyok Tamás nem hátrál Magyar Péter ultimátuma után sem

Sulyok Tamás szerint a legnagyobb megtiszteltetés egy magyar ember számára, ha köztársasági elnök lehet, éppen ezért nem készül a lemondásra.

Hosszú, részletes interjút adott az Indexnek Sulyok Tamás köztársasági elnök, amelyben először beszélt ilyen nyíltan a Tisza-kormányhoz és Magyar Péterhez fűződő viszonyáról, valamint arról, miért nem hajlandó lemondani a hivataláról. A beszélgetésből egy következetesen ugyanarra az álláspontra építő államfő képe rajzolódott ki: szerinte a köztársasági elnök szerepe nem politikai, hanem alkotmányos természetű, ezért a vele szembeni kritikák jelentős részét sem politikai vitaként kívánja kezelni.

Az interjú egyik legfontosabb része az volt, amikor arról beszélt, hogyan vállalta el az államfői tisztséget a kegyelmi botrány után megrendült közbizalom közepette. Azt mondta:

ha felkérnek a köztársasági elnöki tisztség betöltésére, arra nem mondhatok nemet.

Hozzátette, nem bánta meg a döntést, mert egy magyar ember számára „a legnagyobb megtiszteltetés”, ha köztársasági elnök lehet.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor milyen körülmények között kérte fel, az államfő rövid választ adott: a miniszterelnök közölte vele, hogy a Fidesz támogatja a megválasztását, és vállalja-e a jelölést. Állítása szerint sem tanácsot, sem politikai útmutatást nem kapott Orbántól, ugyanakkor elismerte, hogy államfőként rendszeresen konzultált vele. Az utolsó beszélgetése a volt miniszterelnökkel így zajlott: 

Tájékoztattam arról, hogy Magyar Pétert fogom miniszterelnöknek jelölni, amit ő természetesen tudomásul vett, én pedig jó munkát kívántam neki az ellenzéki szerepéhez.

Az interjú során többször is hangsúlyozta: a köztársasági elnöknek nincs politikai programja. Szerinte az államfő feladata az alkotmányos rend képviselete és „a nemzet egységének” kifejezése. Ezzel magyarázta azt is, hogy több vitatott ügyben – például a választási kampány során vagy gyermekvédelmi botrányok idején – miért nem szólalt meg erőteljesebben.

A gyermekvédelmi ügyek kapcsán különösen érzékeny kérdéseket kapott. Sokan ugyanis a kegyelmi botrány után határozottabb erkölcsi állásfoglalást vártak volna az államfőtől.

A magyar köztársasági elnök alkotmányos státuszából éppen az következik, hogy távol marad a szakmai kérdésekben kialakult pártpolitikai vitáktól. Csak akkor kell beavatkoznia, ha a demokratikus intézményrendszer működésében rendszerszintű zavar keletkezik. Ezekben az ügyekben azonban a hatóságok végezték a munkájukat, ezért a folyamatban lévő eljárásokba a köztársasági elnök nem szólhat bele. A magyar államfő esetében az az alapelv, hogy csak kivételes esetekben szólaljon meg, különösen választási kampány idején.

Várható-e a lemondás?

A beszélgetés központi témája természetesen Magyar Péter ultimátuma volt. A miniszterelnök korábban május 31-ig adott határidőt az államfő lemondására, és többször alkalmatlannak nevezte a hivatal betöltésére. Az államfő erre reagálva kijelentette.

Ahogy az előzőekből is kiderült, jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat. Felesküdtem az Alaptörvényre és az alkotmányos rend védelmére, és ez az eskü köt engem a mindenkori többséghez, a kisebbséghez és az egész politikai nemzethez egyaránt. Értem, hogy vannak olyan társadalmi és politikai szándékok, amelyek a köztársasági elnöki hatáskörök újradefiniálására irányulnak, de a lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka. Az eskümhöz hű maradok, és ameddig a hivatalom gyakorlása nem lehetetlenül el, addig eleget kívánok tenni a vállalt megbízásomnak.

Külön figyelmet kapott az a mondata is, amelyet arra a kérdésre válaszolt, mi történik május 31. után, ha hivatalban marad: „Június elseje következik.” A rövid válasz jól érzékeltette, hogy egyelőre nem számol visszalépéssel.

sulyok tamás magyar péter

Az államfő szerint valójában nem személyes konfliktusról van szó, hanem arról, hogy a Tisza Párt újra akarja értelmezni a köztársasági elnök szerepét. Úgy fogalmazott: „megindult a köztársasági elnök alkotmányos státuszának és hatásköreinek politikai újraértelmezése.” Hozzátette, önmagában nem tartja ördögtől valónak az alkotmányos rendszer módosítását, de szerinte ezt csak megfelelő jogállami és alkotmányos keretek között lehet végrehajtani.

Az interjú összességében azt mutatta meg, hogy az államfő továbbra is szigorúan jogi és alkotmányos keretként tekint saját szerepére, miközben az új politikai többség egyre inkább politikai és erkölcsi felelősséget is számon kér rajta. A következő hetek egyik nagy kérdése az lehet, hogy ez a konfliktus pusztán politikai vitaként folytatódik-e tovább, vagy valóban elindul egy, a köztársasági elnöki intézményt érintő alkotmányos átalakítás.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top