VV Merci, avagy Cedes, avagy Balázs Merci – a ValóVilágban tűnt fel a fiatal hölgy, aki később a Celeb vagyok, ments ki innen! c. műsorban is szerepelt, de az Exek csatájában is láthattuk. Az influenszer nemrég kés alá feküdt, ugyanis nem volt elégedett a mellével: a műtét után két évvel árulta el, hogy amit lehet, elrontottak, ezért újabb operációt fontolgat.
Beszéljünk egy kicsit a melleimről, hangozzon ez bármilyen furcsán, de úgy gondolom, hogy már olyan régóta téma, hogy muszáj róla pár szót ejtenem. Illetve vannak olyan lányok, akik írnak nekem, hogy hol csináltattam, nagyon tetszik, pont ilyet szeretnének. És most azért jöttem, hogy elmondjam az indokát, hogy ezekre miért nem válaszolok, és miért nem ajánlom az én orvosomat
– kezdi a közösségi oldalára posztolt vallomást, amit a story.hu szemlézett.

„Most már minden mellműtétet úgy csinálnak, hogy félig vagy teljesen izom alá teszik. Sajnos nálam ez nem történt meg, ezért le van csúszva az implantátumom, illetve a másik, ami nagyon durva, az a hegem. Nagyon-nagyon nem szép, teljesen ki van dudorodva, és néha még fáj is. Úgy, hogy már lassan két éve volt a műtétem” – vallotta be Merci, aki nem szeretne újra kés alá feküdni, de ő is tudja, hogy korrigálni kell a hibát. Ez azonban nem csak az elrontott műtét miatt van…
A mellműtétem több gondot okozott, mint sem boldogságot. Igyekszem magam rávenni arra, hogy megcsináltassam újra, és ez szeptemberben tervben is van, de nehéz. Azért sem ajánlom az orvosomat, akivel csináltattam, mert minimálisan sem volt tisztelettudó velem. A műtét után, amikor kitolt, az volt az első, hogy kitakart teljesen, én egy szál fehérneműben voltam, és csak annyit tudott mondani, hogy de szép a bugyid
– emlékezett vissza a megalázó esetre a fiatal lány.
„Amikor visszamentem konzultálni, szépen leült elém, és nézte. Ez még oké, ez a dolga, nézze. Majd ezek után elkapta a derekamat, és megpuszilta a hasamat azzal, hogy ’de gyönyörű lett’. Én nem tudtam mit csinálni ott félmeztelenül, csak elugrottam, és csak mondtam neki egy elnézést, de mit tetszik csinálni. És akkor jött be a titkárnője, és megkérdezte, hogy jól vagyok-e, tehát gondolom, nem az első eset volt, hogy kéretlenül ilyet tett. Nem akarok túlozni a molesztálás szóval, de teljesen a komfortzónámon kívül esett ez az egész, és ezért kicsit tartok is egy újabb műtéttől” – mesélte.