Már az is beszédes, hogy a közönség is jól ismeri becenevét – legalább annyian gondolnak rá Pepeként, mint Scherer Péterként. Ami részben természetesen Jancsó Miklósnak köszönhető, aki Mucsi Zoltán és Scherer Péter párosát részint egy az egyben adaptálta sajátosan gunyoros Kapa-Pepe-filmjeibe, így mosódott egybe a vásznon látható, és a valóságban is hasonló párost alkotó Mucsi-Scherer duó.
Pepe, a hétköznapi clown
Fotó: Korponai Tamás
Scherer alternatív vonalon érkezett a szakmába, legnagyobb színpadi sikereit a Krétakörrel, az ős-Bárkával és a sajátos brandként (franchise-ként) évtizedek óta létező Nézőművészeti Kft.-vel aratta. Ahogy a vásznon, úgy a különféle színházi performanszokban is összenőttek Mucsival (a közönség fejében tán kétszeres kötőerővel is). Aki látta őket a Mulatságban (vagy szinte bármiben, amiben együtt játszottak), egy életre megjegyezte, hogy hányféle fénytörésben tud egymással veszekedni a két ösztönös zseni.
Általában az volt a leosztás, filmen és mindenhol, hogy Kapa osztotta Pepét, ő pedig igyekezett lépést tartani az ugratásokkal és szitkokkal. A legtöbbször valóban védekező volt Scherer pozíciója kettejük – a civil életbe is átnyúló – kapcsolatában, de kétség sem férhet hozzá: Pepe direkt volt ilyen Pepe. A beceneve is egyszerűbb, köznapibb, mint Mucsinak: Kapából keveset, Pepéből picivel többet ismerünk.
Scherer mégis elérte, hogy – népszerű bulváros fordulattal élve – az egész ország Pepéje lehessen. Egy különleges Pepe, aki mégis olyan, mintha ott élne mellettünk, a szomszéd lakásban. Ahol általában sűrűn felbukkannak Pepék.
Pepe, az örömszínész
Az underground(abb) világból érkező Scherer vitte magával a kommerszbe is lehengerlő improvizálós képességét: rögtönző zsenije azokban a szerepekben is meg-megvillant, ahol kötöttebb szöveggel kellett dolgoznia, mint Jancsónál, vagy bárhol, ahol hozzátartozott az alkotás velejéhez a rögtönzés. És ugyanez a helyzet Mucsival is.
A Kapa-Pepe filmekben hangsúlyosan erre a tulajdonságukra épített Jancsó – ettől is olyan viccesen elemeltek ezek a különös mozgóképek, amelyekben összefonódva járt szürreális táncot a magyar zenetörténet, a pesti kabaré és a jancsói hosszúsnittek.
De Scherer akkor is képes volt ragyogni, amikor olyan mozifilmben kapott, jellemzően mellékszerepet, ahol esélye sem volt följavítani az alapanyagot. Nagyjából 3 évtizedes, olyan 100 szerepet számláló filmes pályafutása során játszott remekművekben és hatásvadász fércmunkában éppúgy, mint sikeres, szerethető, esetleg kevéssé izgalmas tévés produkciókban. Szinte mindegyik vállalásában volt valami schereresen fanyar, legyen szó a Kontroll ellenőreinek szemétkedő, kisstílű kisfőnökéről, a Made in Hungária szintén elég görény kommunistájáról, A vizsga és A játszma ÁVH-s vizsgabiztosáról (vagy az olyan borzalmakról, mint amilyenek a Kabay Barna-féle magyar vígjáték-remake-kek, vagy a Papírkutyák és Szuperbojz volt). Lehetett a film, a darab rossz, Scherer a lelkesedés és a képességek szintjén rossz sosem volt benne. Legfeljebb csak volt, amiben nem tudott jó lenni.
Pepe, a Scherer Péter
Fotó: Schumi Csaba
Scherer magánemberként is vidám, mély gondolkodású alkatnak tűnt – aki találkozott vele egyszer-kétszer, bizonyára igazolja, hogy nagyon jó volt vele beszélgetni. A kultúra minden szeglete iránt érdeklődő, igazán életvidám figura volt, aki alakításaiba is bele tudta vinni azt a szabadságot és zabolátlanságot, ami dőlt belőle akkor is, amikor hivatalosan épp nem játszott.
Egyik utolsó filmje volt a Lepattanó, amely sajnos nem sikerült túl jól, de azon ritka mozifilmek közé tartozik, amelyben főszerepet játszott. A gombfocis magyarokról mesélő vígjátékban nemcsak színészként vállalt szerepet, hanem a történet alakításába, meg úgy eleve, az egész filmbe beleszólhatott executive producerként. Hitt abban a filmben, sok energiát rakott bele.
Scherernek a hangja is „külön” életet élt: temérdek (körülbelül 300) mozgóképnek kölcsönözte recés, sokféle érzelem kifejezésére képes orgánumát. Ő volt Zach Galifianakis állandó szinkronhangja, Sacha Baron Cohent és Eddie Marsant is sokszor magyarította. És persze ő volt Gru is, a rajzfilmtörténet egyik legbájosabb főgonosza, aki nem is gonosz, illetve nem úgy gonosz.
Na és ott voltak például a kuflik. Akiknek innentől új hangot kell keresniük. Mindannyiuknak, hisz Scherer volt a Kuflik összes hőse, egyszemélyben. Filmen és hangoskönyvben, mindenhol.
Mi lesz a kuflikkal Pepe nélkül? És mi lesz velünk? És miért nem kapott Scherer Péter Kossuth-díjat?
