Úgy tűnik, Tóth Abigél élete jelenleg a lehető legjobb mederben halad. Az énekesnő testileg és lelkileg is megtalálta az egyensúlyt, tudatosabban él, sokat mozog, odafigyel az egészségére, és a nyári szezonban munkából sincs hiány: fellépések és felkérések sora vár rá az elkövetkező hónapokban. Abigél számára az elmúlt időszak azonban nem volt ilyen felhőtlen. Azon kevesek közé tartozik, akik nyíltan beszélnek az endometriózis okozta nehézségekről és egészségügyi kihívásokról. Fontosnak tartja, hogy saját történetével segítsen más nőknek felismerni a tüneteket, és felhívja a figyelmet egy olyan betegségre, amely nagyon sokakat sokakat érint, mégis keveset beszélnek róla.
Az elmúlt évben elég sokszor éreztem magam gyengébbnek, voltak fájdalmaim, amiket nem tudtam beazonosítani, sokat jártam különböző orvosokhoz, és ez megviselt mentálisan. Hosszú kálvária után derült ki, hogy a panaszaimat endometriózis okozza
– árulta el az énekesnő. „Amióta tudom, mi a baj és ezzel kapcsolatosan egészségesebb, tudatosabb életmódra is váltottam, sokkal jobban érzem magam, kimásztam az érzelmi gödörből” – tette hozzá.
(Forrás: Tóth Abigél)
Mára azonban úgy érzi, sikerült megtalálnia azt a bizonyos egyensúlyt, amelyre régóta vágyott. Ebben persze annak is nagy szerepe van, hogy a szakmájában is sikert sikerre halmoz. „Sok minden a helyére került az életemben. Tudatosabban figyelek magamra, az egészségemre. Elkezdtem edzeni is, ami nem csak testileg, lelkileg is sokat ad, ami különösen fontos számomra. Szerencsére a munkában is nagyon szép időszakot élek meg. Hálás vagyok azért, ahol most tartok” – mondta mosolyogva.
A sikerek pedig magukért beszélnek. Az Akcenttel közös Sugar Daddy című daluk nemrég aranylemez minősítést kapott, ami újabb mérföldkő Abigél karrierjében. Különösen annak fényében, hogy korábban a Rabmadár című slágere már platinalemez lett, így az énekesnő ismét bizonyította, hogy a közönség továbbra is imádja a dalait. Közben pedig már készül a következő közös projekt az Akcenttel, az új dalt pedig a napokban énekli fel. A rajongók tehát hamarosan ismét egy nemzetközi együttműködés gyümölcsét hallhatják tőle.
A szakmai sikerek mellett a magánéletében is boldog időszakot él. Párkapcsolata harmonikus, szerelmével komoly közös terveket szövögetnek, amelyek között egy új otthon megtalálása is szerepel.
Most éppen lakáskeresésben vagyunk, ami egyszerre izgalmas és kihívásokkal teli feladat. Rengeteg mindent mérlegelünk, de élvezzük ezt az időszakot is, mert egy közös jövőt építünk
– árulta el.