Galambos Lajos hosszú és sikeres karrierje során mesés vagyont halmozott fel, amelynek része volt egy 22 szobás kúria és számtalan műtárgy, autó, valamint egyéb értékes gyűjtemények. Az elmúlt években azonban gyökeres változások történtek az életében. A 2021-ben ellene hozott elmarasztaló ítélet, amely vesztegetés és közműlopás vádjában találta bűnösnek, mély önvizsgálatra késztette. Ekkor fogalmazódott meg benne először az a gondolat, hogy a kevesebb is elég, és elhatározta, hogy megválik a vagyona jelentős részétől, hogy egy egyszerűbb, szerényebb életet élhessen – írja a Blikk.
(Forrás: Olajos Piroska/fotocentral)
Egyre inkább fogyatkoznak az engem körülvevő értékek és szép emlékű tárgyak. Már az autógyűjteményem sem akkora, mint korábban, és a műtárgyak is egyre fogynak. Bevallom, előfordult, hogy az utolsó pillanatban elküldtem egy vevőt, mert meggondoltam magam, de ennek ellenére is büszke vagyok magamra, hiszen már látványosan több a hely a házban, a garázsban és a raktárhelyiségekben is
– mondta Lajcsi, aki azt is elárulta, hogy megválik boldogasszonypusztai birtokától is.
Most, hogy beszélünk, felemeltem a tekintetem, és látom a nagymamám tálalószekrényét, ami bizonyosan jön majd velem, bárhová is sodorjon az élet. Nem értékes, csupán patinás, és felidézi a gyermekkoromat, de ha elfordítom a tekintetem, látok ezt-azt, amire nincs szükségem a boldogsághoz és a kiegyensúlyozott élethez. És hogy mi lesz a kúriával? Nos, az eladásáról már régen meghoztam a döntést, ami végleges. Ha minden igaz, a nyár végén már új tulajdonosa lesz, ugyanis akadt egy komoly érdeklődő
Árulja budai luxusvilláját
Galambos Lajcsi a TikTok-on hirdeti XI. kerületi impozáns luxusvilláját. A 3+1 emeletes, összesen 360 négyzetméteres lakótérrel rendelkező villa egy 1930-ban épült, patinás épület, amiért a Dáridó atyaja 499 millió forintot (vagy 1,32 millió eurót) kér.
Lajcsi elárulta, hogy eredetileg nagy tervei voltak az épülettel, ám a családi vízió az idővel megváltozott:
„Nem egészen félmilliárdot, egészen pontosan 499 millió forintot kérek a villáért, vagy ha valaki euróban szeretne fizetni, abból 1,32 milliót kell letennie a vevőnek. Annak idején, amikor megvettem, nem így nézett ki, nagyon sok munka van benne, hogy most így néz fest. Szerettem volna ideköltözni a gyerekeimmel, hiszen mindenkinek külön élettere lett volna, mégis közel lettünk volna egymáshoz, de aztán másképp alakult mindenki élete, így letettünk róla. Leültünk és megbeszéltük, hogy túladunk rajta. Én inkább visszamegyek vidékre, hogy az életem további részét nyugalomban tölthessem” – mondta el a mulatóssztár saját gyártású videóhirdetésében