Borbély Alexandra eddig nem beszélt nyilvánosan élete egyik legfájdalmasabb időszakáról. A színésznő most Eke Angélával közös podcastjében osztotta meg történetét, nemcsak azért, hogy feldolgozza a múltat, hanem azért is, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik hasonló veszteséget éltek át.
Néhány hónap múlva már a negyedik születésnapjukat ünneplik Nagy Ervinnel közös ikerlányaik, Elza és Franciska. A boldog családi élet mögött azonban hosszú és rendkívül nehéz út húzódik meg, amelyről eddig csak kevesen tudtak. A színésznő elárulta, hogy a koronavírus-járvány idején először is teherbe esett, és már az első pillanattól különleges kapcsolatot érzett a magzattal.
„Sokáig azt gondoltam, hogy erről soha nem fogok beszélni” – kezdi a podcastben, amit a story.hu szemlézett.
Én a Covid alatt terhes lettem. Ami nagyon furcsa, hogy rögtön úgy éreztem, kisfiú. Nem tudom, hogy ezek honnan jönnek a nőknek. Mindennap beszéltem hozza, és azt mondogattam, maradj velem, kisfiam.
A várandósság öröme azonban egy ultrahangvizsgálaton szertefoszlott. Alexandra elmondása szerint az orvos nemcsak lesújtó hírt közölt vele, hanem rendkívül bántó módon tette ezt.
Az orvos nem látott az ultrahangon semmit, és azt mondta, ’valószínűleg ez a terhesség csak a maga fejében létezik.’ Mire azt mondtam, ’de hát nekem van egy pozitív terhességi tesztem.’ Erre azt mondta, ’ha egy férfi rápisil ezekre a tesztekre, még az is pozitív lesz.’ Ott én teljesen kikapcsoltam. Bejött Ervin, és beszéltek hozzá, de én abból már semmit sem hallottam. Csak ott ültem, és azon gondolkodtam, hogy mondhat valaki ilyet egy ilyen helyzetben? Azt éreztetik veled, hogy bolond vagy.
Egy másik orvoshoz fordultak, a vizsgálatok pedig végül megerősítették, hogy nagy valószínűséggel méhen kívüli terhességről volt szó. A helyzet annyira súlyosnak bizonyult, hogy sürgős műtétre volt szükség. „Emlékszem, egyszer csak érkezett egy hívás az orvostól, és azt mondta, ’gyorsan el kell távolítanom a petevezetéked.’ Másnap reggel legyek is benn a kórházban. Nem mondta ki, hogy életveszélyben vagyok, de tulajdonképpen abban voltam.”
A műtét és annak következményei lelkileg is mély nyomot hagytak benne.
Elkezdtem zokogni. Úgy éltem meg, hogy mindennek vége. Egy petevezetékem marad, tehát 50 százalék esélyem volt, hogy természetes úton teherbe essek, de én ezt úgy éltem meg, mintha 0 lenne. A műtét alatt kiderült, épphogy életben maradtam, mert annyira súlyos volt a helyzet. Miután felébredtem, egy évig hallani sem akartam arról, hogy újra próbálkozzunk. Attól féltem, ki fog derülni, hogy nem működik a másik petevezetékem sem, és ezzel nem akartam szembesülni, nem akartam úgy élni, hogy ne legyek anya.
A gyász és a félelem után végül egy évvel később ismét összeszedte az erejét. A szükséges vizsgálatok megnyugtató eredményt hoztak, így újra reménykedhetett a családalapításban. Egy római utazás pedig örökre emlékezetes maradt számukra. „Akkoriban éppen forgattam, és volt öt nap leállásom, amikor elmentünk Rómába, és hazajöttem terhesen egy petevezetékkel és ikrekkel. Sokáig arra gondoltam, visszajött hozzám az, aki az első terhességnél elment, de közben meg nem, mert én ott egy fiúhoz beszéltem. Érdekes módon, amikor másodjára terhes lettem, végig kislányhoz beszéltem.”
