Augusztus 31-én új évaddal tért vissza az RTL képernyőjére A legjobb ajánlat, a műtárgyfelfedező és -kereskedő műsor azonban alaposan átalakult. A korábbi szakértői csapatból ugyanis sem Alföldi Róbert, sem Eleni Korani nem szerepel a folytatásban. Helyükre Polgár Árpád és Czeglédi Laura érkezett Kováts Dávid, Pápai Péter és Szendrő Péter mellé.
Míg Alföldi Róbert távozása után már az is kiderült, hogy a Viasat3-on folytatja, Eleni Korani döntésének háttere egészen mostanáig kérdéses volt. A műkincsszakértő a story.hu-nak beszélt először arról, miért nem vállalta a második évadot. Korani diplomatikusan fogalmazott, ám szavaiból kiderül, hogy a műsor iránya megváltozott ahhoz képest, amire eredetileg igent mondott.
Az RTL A legjobb ajánlat első évadának forgatása fontos emberi és szakmai élmény volt számomra. Örültem és büszke voltam, hogy részese lehettem. A felkérés elfogadásánál nagyon konkrét szakmai irányra és nagyon konkrét szakmai csapatra mondtam igent. A csatorna úgy döntött, hogy más irányba viszi a műsort, amelyhez kívánok nagyon sok sikert és jó munkát. Köszönöm a nézők figyelmét és szeretetét
– árulta el Eleni Korani.

Egy régóta húzódó konfliktus van a háttérben?
Hogy pontosan mit jelent a „más irány”, azt nem részletezte. A Blikk információi szerint azonban a háttérben egy több mint húsz éve húzódó konfliktus is szerepet játszhatott. A történet másik érintettje nem más, mint az új szakértő, Polgár Árpád. A lapnak egy, a gyártásban részt vevő névtelen informátor azt állította, hogy eredetileg Elenivel is számoltak a második évadban, ám amikor kiderült, hogy Polgár Árpád is csatlakozik, a műkincsszakértő visszalépett. Polgár Árpád szerint azonban nem új keletű a köztük lévő feszültség. Mint mondta:
Én csak annyit hallottam utólag, hogy engem már az első évadra felkértek, ám amiatt nem szerepeltem végül abban is, mert Eleni Korani kijelentette, hogy ha én igen, akkor ő nem. Ez persze nem meglepő, mert mi több mint húsz éve nem vagyunk jóban, mi több, haragban vagyunk, pedig a gyerekeink születése környékén még össze is jártunk, kvázi barátok voltunk.
A 71 éves műkereskedő azt már nem árulta el, mi okozta a két évtizede tartó haragot, Eleni pedig nem kívánta kommentálni az értesüléseket. Így egyelőre az sem derült ki, mi állhatott a korábbi barátság megromlásának hátterében. Egy biztos: A legjobb ajánlat második évada már új szakértői csapattal indult, miközben úgy tűnik, a kulisszák mögött egy régi történet is újra előkerült.
Alföldi Róbert is üzent
„A Legjobb ajánlat első évadának forgatása fontos emberi és szakmai élmény volt számomra. Nagyon sokat tanultam. Örültem és büszke voltam, hogy részese lehettem. Én a felkérés elfogadásánál nagyon konkrét szakmai irányra és nagyon konkrét szakmai csapatra mondtam igent. A csatorna úgy döntött, hogy más irányba viszi a műsort. Ezért én a további folytatásban nem kívántam részt venni. Az új műsornak kívánok nagyon sok sikert és jó munkát” – írta közösségi oldalán a színész.