nlc.hu
Sztárok

Hegedűs Zsolt vizsgálatot rendelt el az Országos Onkológiai Intézetben

Azonnali vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben.
Hegedűs Zsolt

Az Egészségügyi Minisztériumba érkezett bejelentés nyomán már a múlt héten vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben – közölte az egészségügyi miniszter hétfő este a Facebook-oldalán. Mint az MTI írja, Hegedűs Zsolt tájékoztatása szerint a vizsgálatot az Országos Kórházi Főigazgatóság, valamint a fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkárság végzi. Egyértelművé tette, hogy az eljárás nem a megjelent sajtóhírek nyomán indult, és a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben nem született döntés az intézet vezetését illetően.

A tárcavezető közölte azt is, hogy telefonon egyeztetett Dank Magdolna főigazgatóval, akivel egyetértettek abban, hogy a vizsgálat ideje alatt is a legfontosabb feladat a betegellátás zavartalanságának, az intézmény stabil működésének és a betegek biztonságának megőrzése.

A főigazgató arról biztosította a tárcavezetőt, hogy az intézet vezetése és munkatársai készségesen együttműködnek a vizsgálat lefolytatásában, és minden szükséges információt a vizsgáló szervek rendelkezésére bocsátanak.

Megszólalt Hegedűs az intézet körüli vitában

Hegedűs Zsolt hangsúlyozta: a vizsgálatnak minden felmerült körülményre ki kell terjednie, és annak korrekt, elfogulatlan, kizárólag a tényekre alapozott módon kell lezajlania. Hozzátette, senkit nem lehet előzetesen sem felmenteni, sem elmarasztalni, a következtetéseket csak a vizsgálat lezárását követően lehet levonni.

A minisztérium a vizsgálat eredményéről – a tények birtokában – tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, és szükség esetén beszámol a megtett intézkedésekről is.

Rendszerszintű visszaélések?

Sajtóinformációk szerint nagyon súlyos összeférhetetlenségi ügyek, az állami és magánegészségügy közötti átláthatatlan kapcsolódások vannak már régóta a kórházban. Az eLitMed egészségügyi portál arról közölt cikket, hogy az intézményben az állami és magánegészségügyi szolgáltatások tiltott összefonódásaira és más rendszerszintű visszaélésekre kerülhetett sor. Az Országos Onkológiai Intézet szabálytalanságaira állítólag egy, a saját kezelésére már 3 millió forintot kifizetni kényszerült daganatos beteg nő ügye irányította rá a figyelmet.

Kiemelt fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top