nlc.hu
Sztárok

Tarr Zoltán szerint „elképesztően elhanyagolták és bizonytalanságba sodorták” a filmpiacot, ismert producert kért fel a reformra

Petrányi Viktória nemzetközileg elismert filmproducer miniszteri biztosként felügyeli a filmipar megújítását - jelentette be a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Tarr Zoltán a bejegyzésében hangsúlyozta: a magyar filmpiacot az előző vezetés alatt „elképesztően elhanyagolták és bizonytalanságba sodorták”, pedig hazánknak nemzetközi szinten fontos és kiemelt szerepe van ezen a területen nemcsak kulturális, de gazdasági tekintetben is.

Magyarország egyik legnagyobb filmgyártó cégének társalapítójaként Petrányi Viktória több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai és a nemzetközi filmgyártásban – írta a miniszter, majd hozzátette: 

saját szakmai karrierjét háttérbe helyezve mondott igent a felkérésemre, amiért nagyon hálás vagyok.

Tarr Zoltán tájékoztatása szerint Petrányi Viktória miniszteri biztosként többek között összehangolja a magyar filmtámogatási rendszer megújításához szükséges intézkedéseket, valamint felügyeli a rendszer működésének és döntéshozatali folyamatainak átvilágítását.

Petrányi Viktória

Petrányi Viktória miniszteri biztos lett (Forrás: John MACDOUGALL / AFP)

Emellett közreműködik a filmipar megújításával kapcsolatos társadalmi és szakmai egyeztetésekben, továbbá gondoskodik az iparági fejlesztések és reformok előkészítéséről és szakmai felügyeletéről – fűzte hozzá.

A magyar film megújítása terén sok feladat áll előttünk, ezért örülök, hogy ezt a munkát ilyen kiváló szakemberre bízhatom

– fogalmazott a miniszter.

Petrányi Viktória 1999 óta dolgozik filmproducerként, 2003-ban pedig Mundruczó Kornéllal közösen hozta létre a Proton Cinema nevű független produkciós vállalatot. A cég az elmúlt évtizedekben a magyar szerzői film meghatározó alkotóműhelyévé nőtte ki magát. Kapcsolatuk még egyetemi éveikre nyúlik vissza, azóta számos filmben dolgoztak együtt, köztük a Nincsen nekem vágyam semmi, a Szép napok, a Johanna, a Delta és a Fehér isten című alkotásokban. Petrányi producerként Mundruczó valamennyi nagyjátékfilmjének létrejöttében szerepet vállalt.

Közös munkáik rendszeresen jelen voltak a világ legfontosabb filmfesztiváljain. A Delta a cannes-i versenyprogramban mutatkozott be és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját, míg a Fehér isten 2014-ben az Un Certain Regard szekció fődíját kapta meg.

(MTI/nlc)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top