nlc.hu
Sztárok

Celeb vagyok, ments ki innen! – Szalay Bence szerint 1-2 nap alatt olyan barátságok születhetnek, amihez odakint több hét is kevés

Szalay Bence nem teljesen kezdő a nomád életben: vadkempingezik, fesztiválokon a mai napig sátorban alszik, és kifejezetten közel áll hozzá a természet. A Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelétől ezért nem tart, inkább lehetőségként tekint rá. Azt viszont elismeri, hogy a vécé és a meleg víz idővel biztosan hiányozni fog neki.

A Viszkissel híressé vált Szalay Bencét épp akkor keresték meg a műsorral, amikor éppen a Mátrában kirándult. Már csak ezért is találónak érezte a felkérést.

„Nagyon vágytam mindig egy hasonló típusú túlélő műsorra” – mondta.

A dzsungelben természetesen nagyon vigyáznak majd arra, hogy senkinek ne essen komoly baja, de a mindennapi feladatok így is valódi kihívást jelenthetnek: tüzet kell rakni, száraz ruhát szerezni, alkalmazkodni a körülményekhez, és valahogy egyik napról a másikra túlélni.

„Ezek olyan feladatok, amiket szeretek menedzselni, úgyhogy ebből a szempontból nagyon várom.”

A műsor másik izgalmas része számára az lesz, hogy olyan emberekkel lesz összezárva, akikkel korábban nem volt szoros kapcsolata.

Szalay Bence

Szalay Bence (Forrás: Leéb Ádám/Fotocentral)

Szinte senkit nem ismer a csapatból

A játékosok közül mindössze két embert ismer látásból, úgyhogy nem mondhatja, hogy ismerősök veszik majd körül.

De emiatt szerinte kár izgulni, mivel a realitykben meglepően gyorsan kialakulhatnak szoros kapcsolatok.

Egy-két nap alatt olyan lehet a viszonyotok, mintha már több hete ismernétek egymást.

Mivel hosszú időt töltenek majd együtt, szerinte bőven lesz lehetőség arra, hogy a kezdeti ismeretlenségből valódi barátságok szülessenek.

Ez is érdekelhet Szalai Vivien Megnézem

Szalai Vivien (Forrás: Leéb Ádám/Fotocentral)

„Nehéz velem összeveszni”

A fiatalon papnak készülő Bence saját magát könnyen barátkozó típusnak tartja, de szerinte ennél fontosabb tulajdonsága, hogy nehéz vele konfliktusba kerülni. Hedonistának tartja magát, de számára ez nem feltétlenül a kényelmet vagy a luxust jelenti.

Minden helyzetet próbálok élvezni. Mindig törekszem arra, hogy nekem félig teli legyen az a pohár.

Úgy véli, még egy dzsungelben is meg lehet találni azt, amiért érdemes élvezni a helyzetet.

„Lehet, hogy áldatlan körülmények között vagyunk, közben mégiscsak a világ egyik legcsodálatosabb dzsungelében lehetünk, ellenőrzött körülmények között. Sok embernek nem adatik meg egy ilyen lehetőség, ami szerintem elképesztően csodálatos.”

Celeb vagyok

Szalay Bence és a műsorvezetők az RTL sajtóeseményén (Forrás: Leéb Ádám/Fotocentral)

Vadkempingezik, a fesztiválokon is sátorban alszik

Miközben több játékosnak egyáltalán nincs tapasztalata a nomád életben, a Nyerő párosban is megfordult Szalay Bence ezen a téren meglehetősen kilóg a sorból.

Én szoktam vadkempingezni is, meg alapvetően közel áll hozzám a természet. Nekem ez egy óriási lehetőség. Ha fesztiválokra megyek, akkor a mai napig sátrazok”

Úgy fogalmazott: a nomád, kicsit hippis életmód kifejezetten közel áll hozzá, ezért ezen a téren akár még előnyben is lehet a többiekhez képest.

A vécé és a meleg víz hiányozhat először

Persze még a tapasztaltabb kempingezőknek is vannak olyan alapvető kényelmi dolgok, amelyekről nehéz hosszabb időre lemondani. Bence szerint nála elsősorban a vécé és a meleg víz hiánya okozhat majd problémát.

„Az első pár napban még nem, de aztán már zavar a hiányuk.”

A műsorra nem készül külön, hiszen jelenleg is sokat dolgozik és forgat. Fizikailag azonban igyekszik jó formában lenni.

Majdnem egy éve egy teljes életmódváltást kezdtem el étkezésben, meg mindenben.

Ma már tudatosabban étkezik, kevesebbet eszik, és nagyobb figyelmet fordít arra is, hogy milyen minőségű ételeket fogyaszt.

„Teljes egészséges életmódot élek most, és ez meg is látszik rajtam, meg elkezdtem sportolni.”

Ez azért is fontos lehet számára, mert a dzsungelben egészen másfajta fizikai terhelés várhat rá, mint a hétköznapokban.

 „Ha valaki elfárad, majd feltoljuk”

Bence úgy látja, nemcsak az motiválhatja a játékosokat, hogy bizonyítsanak a nézőknek, hanem az otthon maradt családjuknak és barátaiknak is. A közösség ereje pedig szerinte még egy versenyhelyzetben is sokat számíthat.

A csoportdinamika nem hagyja, hogy valamelyikünk összecsússzon. Úgyhogy egymást fogjuk támogatni, és ha valaki elfárad, akkor majd feltoljuk.

Bence tehát nemcsak túlélőtáborként tekint a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungelére, hanem olyan közös élményként is, amelyben a csapat egymásra utaltsága legalább olyan fontos lehet, mint az egyéni teljesítmény.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top