Sztárok

„Számomra a futás a legjobb gyógyszer” (x)

Gregori Dóra, egykori szépségkirálynő, modell és ma már futónagykövet szintén erre a mozgásformára esküszik.


„A futás úgy hét éve az életem fontos része. Már a gyerekeim születése előtt nagyon jólesett az 5-6 kilométeres kocogás, ám amikor édesanya lettem, a kismama-depresszió leküzdésében is rengeteget segített. Ezek után váltam megszállottá, hogy bebizonyosodott: számomra a futás a legjobb gyógyszer
– meséli Dóra. – Először azzal a céllal kezdtem el komolyabban otthon, gépen futni, hogy szülés után ismét formába lendüljek, és ez azért volt optimális, mert voltaképpen ki sem kellett lépnem az ajtón, edzés közben is a pici közelében lehettem. Aztán, nem sokkal később a szabadban történő futás is a szenvedélyemmé vált. A testem-lelkem egyre több kilométert igényelt, és nagy örömömre pár éve eljutottam a félmaratonig, ami nekem épp megfelelő táv a teljes feltöltődéshez.

A harmadik kislányom születése után ismét az otthoni futás került előtérbe, egyszerűen azért, mert több gyerek mellett, főleg, ha az egyikük még csecsemő, az ember tervez, és istenien borulhat a napirend bármelyik pillanatban. Egy nyűgösebb éjszaka, egy oviból óhatatlanul is hazahozott vírus egyből felülírja az elkövetkező nap, napok programját. Ilyenkor folyamatosan készenlétben állok, gyakorlatilag a nap 24 órájában, és sem az időmbe, sem az energiámba nem fér bele, hogy »elszaladjak« futni. Amúgy is nehéz 3 kislány mellett úgy logisztikázni, a felügyeletüket úgy megoldani, hogy hetente többször kedvemre sportolhassak. Pont ezt szeretem az OTO Antelope futópadban, hogy nem kell rákészülni. Amikor ideálisak a körülmények, egyszerűen csak kinyitom, rápattanok és hegymenetben taposok, ameddig jólesik. Például, amikor elszundítanak a kicsik, vagy belemerülnek egy-egy mesefilmbe, eljön az én időm. A futópad másik nagy előnye, hogy időjárástól függetlenül használhatom, így az utóbbi hónapokban sem a hideg, sem a hó, eső vagy sár nem állhatta az utamat. Tavasszal pedig, amikor a napsugarak kicsalogatnak bennünket a kertbe, az Antelope-ot is kitolom a teraszra, és amíg a pici alszik a friss levegőn, a nagyok pedig elmélyülten homokoznak, én lefutok pár kilométert. Azt hiszem, nincs is ennél ideálisabb sportolási lehetőség kismamák számára. Szeretek úszni is, de gyerekek mellett eljutni a medencéig mission impossible éveken át, a futópad viszont mindig kéznél van. Ugrásra kész, akárcsak az anyukák! 🙂

A nagylányok is imádnak az Antelope-on téblábolni, ezért egyelőre összecsukott állapotban tárolom, de ahogy belenőnek, felőlem kipróbálhatják. Hátha ők is rákapnak a futásra” – árulja el Dóri, aki, mióta futónagykövet lett, motiváció gyanánt kéthetente részt vesz úgynevezett közösségi futásokon is. „Több mint két éve kezdtük el a partnereimmel szervezni a városi közösségi futóklubot – meséli. – Nagy örömömre egyre többen csatlakoznak, megesik, hogy egy-egy ilyen alkalommal már csaknem százan futunk együtt. Jó érzés, hogy egyre többen választják testi-lelki feltöltődés gyanánt ezt a könnyen elérhető, remek sportot. És ha a lakásban még egy OTO Antelope-nak is tudnak helyet szorítani, ami igazán nem nagy kihívás, mert összecsukott állapotban egy 50×50 cm-es területet foglal el csupán, akkor az év 365 napján hódolhatnak a szenvedélyüknek, nem számít az időjárás és az sem, ha közben egy kisbabával gyarapodik a család.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top