Váratlanul ért, amikor megtudtam: az akkor másfél éves kislányunk hamarosan egyszerre két kistesóval gyarapszik, mi pedig férjemmel egy csapásra nagycsaládos szülőkké avanzsálunk. Határtalanul boldog voltam. Aztán a következő hónapokban mit sem változott ez az érzés. Soha, egy percre sem ijedtem meg a feladattól, mindvégig tudtam: nekem, nekünk ez menni fog! Képtelenség szavakba önteni, milyen gyönyörű érzés, mikor először egy egészséges kislányt, két perccel később pedig egy ugyanolyan csodálatos kisfiút tesznek a mellkasomra.
Egyszerre pelenkázni, szoptatni, dupla babakocsit tolni, a brokkolifőzeléket két kanállal falni, folyton kétfelé szakadni igazán merész, megtisztelő, kalandos és vicces feladat.
Olykor döcögve, kissé nyögvenyelősen, néha botladozva, aztán meg egy helyben topogva megy nekem immáron három éve ez a duplázás, miközben még egy tripladik manócska is csüng rajtam. Mégis valahonnan mindennap kapok friss lendületet. Voltak (és még nyilván lesznek) pillanatok, amikor nem értettem, hogy a fenébe éltem túl ép ésszel a napot. De egy kiadós alvás utáni reggelen mégis mindig azt éreztem kócos és zsíros hajjal, sötét karikákkal a szemem alatt, harmadik napja ugyanabban a lehányt pizsamában, hogy bizony én vagyok a világ legboldogabb anyukája. Persze néhány óra múlva legszívesebben a vodkás üveg után nyúltam volna, de aztán mindig jött egy perc, amikor újra megtanítottak a gyerekeim arra, hogy a tenyerén hordoz a sors.
Rella és az ikrek
Mosoly a négyzeten, vita a köbön. Szenzáció felsőfokon
Ők ketten tűz és víz, ég és föld. Közben meg olyan kapocs fonódik közöttük, ami elszakíthatatlan. Nuli igazán temperamentumos nőci, valóságos gömbvillám. Minden pillanatban ezer fokon ég, így örökké próbára teszi a türelmem. Mégis akkora a szíve, mint a Fradi-pálya, olyan gondoskodó, akár egy anyatigris.
Mircsi egy álomgyerek. Derekasan állja nővérei egrecíroztatását, örül mindennek, aminek kereke van. Igazi jófiú, akinek természetesen még a szeme sem áll jól. Különböznek. Sosem tudnék választani kettejük között. Ikrek, mégsem lehet őket egy kalap alá venni. Két külön entitás, más gondolatokkal, eltérő célokkal, másféle tervekkel. Ugyanolyan széles nevetésekkel, egyformán hangos bőgésekkel. Kicsit olyanok, mint én és az apukájuk, egy sokéves házaspár: hébe-hóba elegük van egymásból, mégis iszonyatosan ragaszkodnak a másikhoz.
„Voltak pillanatok, amikor nem értettem, hogy a fenébe éltem túl ép ésszel a napot.”
A mi életünk pedig velük kerekedett ki. Azt hiszem, ennél jobb dolog nem is történhetett velem. Van, hogy nehéz, de annyira jó. Sokszor egészen könnyű, mégis fárasztó. Nem gondolom magam szuperhősnek, mert egy csodás nagylány után duplán reprodukáltam férjem és saját magam. Nem állok a dobogó legfelső fokán csak azért, mert alig két és fél év alatt három gyereket szültem. Nem érzem, hogy a nehezített pálya sikeres teljesítésének köszönhetően én több lennék, mint bármelyik másik édesanya. De abban biztos vagyok, hogy három éve egy szempillantás alatt kellett belenőnöm ebbe a sokXL-es kabátba, azóta pedig bebizonyosodott: elpusztíthatatlan vagyok, hiszen ikreim is vannak.
Sokan kérdezitek, mi a titok
Hogyan lehet ikreket, egyszerre több kisgyerkőcöt teljes idegösszeomlás nélkül terelgetni? Bár voltak napok, mikor azt éreztem, na most vonulok be önként a zárt osztályra, de olyankor, megszánva engem, a legnagyobb békességben átjátszottak egy fél délutánt vagy megszeretgették egymást. Egyszerre szorítottak magukhoz, és mindkét arcomra kaptam egy-egy nyálas cuppanóst.
Villámgyorsan regenerálódom. Nincs idő kiborulni, és a fenébe, nem is kell! Ha a világ legszarabb anyukája életérzéssel húztam este a takarót a fejemre, akkor is hálát adtam mindennek és mindenkinek, hogy ők ketten (ők hárman) vannak. Makkegészségesen, határtalan szeretettel. A humor, saját magam kinevetése nélkül talán nem ment volna. De ahhoz, hogy könnyedén futottam le eddig ezt a dupla maratont, nagyban hozzájárult a férjem is. A kezdetektől ügyesen boldogult két, majd három kiskorúval, aztán mikor már mindenki mélyen szundított, az én lelkemmel is törődött. Az érdem nem csak az enyém. Az övé is.
„Ha a világ legszarabb anyukája életérzéssel húztam este a takarót a fejemre, akkor is hálát adtam mindennek és mindenkinek, hogy ők ketten vannak.”
És hogy milyen az élet ikrekkel?
Nincs is rá szó. Mint egy tudományos fantasztikus vígjáték drámai elemekkel megfűszerezve, romantikus szappanopera, egy könnyed katasztrófafilm happy enddel a végén. Az elmúlt három csodás évet hamar Elfújta a szél, és bár 32 éves vagyok, azt hiszem csak Dupláim születése után szakadt a nyakamba: Segítség, felnőttem! Velük egyszer Rémálom az Elm utcában, nem is kell az égre néznem, a közelemben zajlik a Csillagok háborúja. Születésük előtt valami Hatodik érzéktől vezérelve éreztem, hogy ez Nem vénnek való vidék. Igazam lett: lejárt Az ártatlanság kora, következik még legalább Tizenkét év rabszolgaság nekem, ami sokszor olyan, mintha A bombák földjén rohangálnék. Armageddon. Három éve Dr Jekyll és Mr Hyde kettőségét érzem, az Értelem és érzelem kombója kavarog bennem. Ez a két Millió dolláros bébi három éve az Édes otthont valóságos Harcosok Klubjává varázsolta. Ezek után nekem a Jurassic Park igazi vakáció. Ez van, Nincs bocsánat! De mégis, ők ketten A szív bajnokai, és annyira Életrevalók, hogy arról filmet kéne forgatni.
Bármilyen legyen is egy napom, abban biztos vagyok, hogy Az élet csodaszép. Szer kettő. Nekem a Napos oldal jutott. Duplán.
A képzeletbeli Bakancslista legfontosabb pontja velük egészült ki. Minden este az utolsó utam az ő szobájukba vezet. Gondosan betakargatom őket, picit nézem, ahogy alszanak, ahogyan még most is egyszerre veszik a levegőt. Igazán megható, ahogy A bárányok hallgatnak. Ilyenkor mindig rájövök, hogy ez is egy Szép kis nap! volt, de aztán hullafáradtan visszaballagva a szobámba csak azzal biztatom magam: Lesz ez még így se.
Isten éltessen örökre benneteket, Csicsitéim!
