Szükséged van hepatitisz-szűrésre? Egy teszttel kiderül!

Szarka Nóra | 2018. Június 19.
Időről időre kapunk híreket hepatitiszjárványról, itthonról és a határokon túlról is. Ki lehet veszélyeztetett, és mit ne higgyünk el a fertőzésről? Dr. Péter Zoltán hepatológus magyarázza el.

A hepatitisz magyarul májgyulladás, és általában vírusfertőzés, ritkábban mérgező anyagok, gyógyszerek, gyógyhatású termékek, autoimmun betegség és anyagcsere-betegség okozza. Szerencsére Magyarországon van védőoltás egyes vírusos májgyulladások ellen, éppen ezért viszonylag kevés az új megbetegedés évente, illetve azok is jól kezelhetők, hála az új gyógyszereknek. Különböző válfajai azonban egészen eltérők.

A vírusos májgyulladás különböző fajait az ABC betűivel jelölik. Van köztük heveny megbetegedést okozó, nyom nélkül gyógyuló „ártalmatlan” vírus, és van olyan, amelyik húsz-harminc évig is lappang tünetmentesen, mire kiderül, addigra pedig már gyógyíthatatlan szövődményhez vezethet. Dr. Péter Zoltán hepatológus azt mondja, a betegeire nem jellemző a tájékozatlanság, éppen ellenkezőleg, akár túl sok, sokszor sajnos félreértett, az interneten olvasott információval jönnek hozzá.

A világhálón ma már szinte minden megtalálható, de sokszor nagyon sok tévhit és butaság is. Laikusként lehetetlen szelektálni az információk között, ezért nekem és a kollégáimnak sokszor több időmbe kerül elmagyarázni azt, amit a beteg tudni vél, mintha a diagnózist mondanánk el. Míg nálunk viszonylag kevés a megbetegedés, addig a világ más területein, például Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában sokkal gyakoribb a vírushepatitis.

Magyarországi heveny hepatitiszmegbetegedések, 2017.

  • Hepatitis A: 367
  • Hepatitis B: 42
  • Hepatitis C: 11
  • Hepatitis E: 239  

Forrás: EMMI Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztály

Hepatitis A : Piszkos kézzel vagy szájon át elkapható, gyerekek és fiatalok körében gyakoribb. Kézmosással kell védekezni ellene, de védőoltás (nem kötelező) is van. Általában könnyű lefolyású, spontán gyógyuló betegség.

Hepatitis B : 1965-ben fedezték fel, testváladékok és vér útján terjed, fontos tudni, hogy szexuális úton, tetoválással, piercinggel, akupunktúrával, kábítószer-függők közös tűhasználatával is fertőz. Magyarországon 1999 óta, tizennégy évesen kötelező védőoltásban részesülnek  a gyerekek. Gyógyszeres kezeléssel ugyan ritkán gyógyítható a betegség, de a vírusszaporodás meggátolható, így a betegség rosszabbodása megakadályozható.

Hepatitis C : Elsősorban vér útján terjed, 1992-ben történt felfedezése előtt többnyire  transzfúzióval fertőzött, az utóbbi években elsősorban droghasználók közös tűhasználata révén. Ma már Magyarországon is mindenki részesülhet a szájon át beszedhető, mellékhatást alig okozó, és közel százszázalékos gyógyulást eredményező 8-16 hetes gyógyszeres kezelésben. Ez azért is fontos, mert a körülbelül ötvenezer magyarországi fertőzött közül eddig csupán tízezer beteget sikerült meggyógyítani, a fennmaradó körülbelül negyvenezer fertőzött vagy nem tud a fertőzéséről, vagy nem jelentkezett kezelésre, esetleg a régebbi, kevésbé hatékony gyógyszerekkel kapott kezelést.

Ő itt a B (Profimedia)

A hepatitisz B és C enyhe eseteiben egyáltalán nincs panasza a betegnek, és ezek  a típusok sokszor  nem járnak heveny májgyulladással. Csak vérvétellel derülnek ki, akár húsz-harminc évig is lappanghatnak, azonban ennyi idő után májzsugorodáshoz és májrákhoz vezethetnek. A B és C vírushepatitiszeknek nem csak a kezelése, hanem a kivizsgálása is változott az utóbbi években. Ma már nincs szükség a betegség súlyosságának megállapításához májbiopszia (májból történő mintavétel) végzésére, ez egy fájdalmatlan, ultrahang-vizsgálathoz hasonló ún. Fibroscan vizsgálattal kiváltható. Tekintettel a hepatitis B védőoltással való megelőzhetőségére és a C hepatitis kezelésére rendelkezésre álló kiváló gyógyszerekre, a WHO célul tűzte ki e két hepatitisz 2030-ig történő felszámolását.

Hepatitis D : Csak olyan embert betegíthet meg, akinek már B fertőzése is van, Magyarországon ez egy nagyon ritka fajtája a májgyulladásnak.

Hepatitis E : Az A-hoz hasonlóan fertőzött széklettel terjed. Különlegessége, hogy állatokat is megfertőzhet, legfőképpen sertés és vaddisznó kaphatja meg. A nem megfelelően elkészített hús tovább fertőz. Terhesség alatt súlyos betegséget okozhat, mely 15-25%-os anyai és 50% körüli magzati halálozással járhat. A Hepatitis E többnyire magától gyógyul, azonban immunhiányos szervezetben okozhat komolyabb problémákat.

Pozsonyban is felütötte a fejét az A vírus

Tavaly ugrásszerűen megnőtt a fertőző májgyulladással (hepatitis A) diagnosztizált betegek száma Pozsony megyében. Míg a 2016-os évben összesen 70 fertőzött személyt tartottak számon, addig tavaly már 153 betegnél diagnosztizálták a májgyulladást. Csak két hónap alatt riasztóan sokan, 88-an betegedtek meg. A közegészségügyi hivatal a betegek számának további emelkedésére számít.

„A hepatitis A-fertőzések vélhetően év végén vagy csak 2018-ban tetőznek majd Pozsony megyében. A komolyabb járványok 5-10 éves intervallumban ütik fel fejüket, és a legtöbb megbetegedés a november–december–januári időszakban történik” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Peter Truska, a Közegészségügyi Hivatal illetékese 2017-ben.

A fertőző májgyulladás elsősorban széklettel terjed, lappangási ideje 15–50 nap, de általában 30 nap. Már a tünetmentes beteg is továbbadhatja a fertőzést. A fertőzés ellen gyakori kézmosással lehet leginkább védekezni. Aki egyszer megfertőződik az A típusú májgyulladással, az élete végéig védetté válik a betegséggel szemben – írja a Parameter.

Tavaly nálunk is volt járvány

A Nógrád Megyei Kormányhivatal az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hepatitiszjárvány megfékezése céljából a rimóci önkormányzat munkatársai népegészségügyi szakemberekkel és a helyi háziorvos és védőnő közreműködésével helyszíni szemlét tartottak, amelynek célja további betegek felkutatása volt. Rimócon 250-en kaptak védőoltást, és folyik a járvány elleni védekezési módok oktatása is.

Természetesen más módon is lehet májgyulladást kapni, bizonyos gyógyszerek is okozhatnak ugyanis hepatitist. Ezek közül a legismertebb a paracetamol, amely vény nélkül kapható a patikákban és a különböző kereskedelmi nevek miatt elkerülheti a beteg figyelmét, hogy ugyanazt a gyógyszert szedi különböző nevek alatt és túladagolhatja a gyógyszert, ami így akár fatális májelégtelenséghez is vezethet. Itt kell megemlíteni a különböző vegyszereket, mérgező anyagokat és élvezeti szereket is, amelyek májgyulladást okozhatnak, kiemelve az alkoholt és az ecstasyt. Vannak olyan gyógyhatású készítmények, amelyeket az interneten lehet megvásárolni, és a szedésük szintén májgyulladáshoz vezethet. Léteznek ezen túl olyan gyógynövények, például az orbáncfű, amelyek alkalmazása oly módon befolyásolhatja egyes gyógyszerek lebontásáért felelős enzimrendszert, hogy a gyógynövény és a gyógyszer együttes használata szintén májgyulladást eredményezhet.

– mondta el Dr. Péter Zoltán hepatológus.

Két éve Amerikában volt hepatitiszbotrány

Legalább 650 veseelégtelenségben szenvedő és ezért rendszeres dialízisre szoruló beteg fertőződhetett meg hepatitis B-vel, derült ki egy seattle-i kórházban. Az illetékesek azt mondták, hogy a tényleges fertőzés kockázata kicsi. A szűrővizsgálatok terén mutatkozó hiányosságokat az egészségügyi hatóság váratlan ellenőrzése leplezte le. Állításuk szerint 2011 óta állt fenn a fertőződés veszélye, így most a kórház minden dialízisen átesett betegét szűrővizsgálatra buzdítják.

Kinek érdemes szűrővizsgálaton részt vennie?

Ezt úgy a legegyszerűbb kideríteni, ha erre a linkre kattintva kitöltik a tesztet, és a válaszok pontszámai alapján kell dönteni a szűrővizsgálaton való részvételről. Maga a vizsgálat pusztán egy olyan vérvétel, ahol a májenzimeket vizsgálják. Egyébként ebből a kockázatbecslő kérdőívből és betegtájékoztató rendszerből már létezik egy telefonra letölthető applikáció is (Hepacare).

Ázsiában tarol a Hepatitis B

A világszerte elhanyagolt „csendes gyilkos” számlájára évente körülbelül 1,4 millió haláleset írható. A vírusos hepatitisz-okozta halálozások több mint 70 százalékát az ázsiai és csendes-óceáni térségben (ennek többségét Kínában) regisztrálják. Ugyanakkor tény az is, hogy a májbetegségek kezelésére Kínában költik a legtöbbet. A hepatitiszben szenvedők 78 százaléka fertőzött hepatitis B vagy C vírussal. A szárazföldi Kína hivatalos egészségügyi statisztikái szerint a lakosság 7,9 százalékát, vagyis több mint 100 millió embert érint a betegség. Nyolcvan százalékuk a hepatitis B vírust (HBV) hordozza.

A heveny hepatitisz tünetei a következők : sárgaság, gyengeség, láz, hasi fájdalom, hányinger, hányás, hasmenés, sötét színű vizelet. A fenti tünetek alapján felmerülő hepatitisz gyanúját megerősítik az emelkedett májenzimszintek. A hepatitisz-fertőzöttség szűrhető laborvizsgálatokkal (májfunkciós vizsgálatok: SGOT,  SGPT, GGT, ALP, Serum Bilirubin, Direkt bilirubin-) illetve különféle szerológiai vizsgálatokkal.

 

Exit mobile version