Nikolett mindig is sportolt valamit, gyerekkora óta. A mozgással sikeres vállalkozóként sem hagyott fel – az ultrafutás a kedvence. Fiatal házasként már a „gyerekprojektben” voltak a férjével, mellette épp versenyre edzett. Valami azonban megzavarta a felkészülést.
„Két menstruáció között barna cseppek jelentek meg nálam. A menzesz lezajlása után nem sokkal pedig megint vérezni kezdtem. Tudtam, hogy valami nincs rendben, és rögtön kértem időpontot a nőgyógyászhoz.”
Niki nagyon azért nem aggódott, hiszen rendszeresen járt szűrővizsgálatokra, és sosem találtak nála semmit. Most viszont…
„Egy méhszájsebet látott a doktornő, de azt mondja, az önmagában nem indokolja ezt a fokú vérzést. Ekkor már aggódni kezdtem, hiszen anyai ágon többen rákban haltak meg a családomban. A vérvétel eredményei sem voltak túl jók, és a citológiai vizsgálat is magas fokú kockázatot mutatott.”
Remények és a valóság
Biztosat ilyenkor csak úgynevezett konizációs műtét után lehet mondani. ennek keretében kis darabot kimetszenek a méhnyak szövetéből, hogy megvizsgálják mikroszkóp alatt. Az állami rendszerben erre hónapokat kellett volna várni, ami ilyen helyzetben végtelennek tűnő idő. Úgyhogy Nikolett úgy döntött, inkább fizet, csak mielőbb derüljön ki, mekkora a baj. Két hét múlva meg is volt a szövettan eredménye, ami egyértelműen méhnyakrákot mutatott. Ráadásul nem sikerült ép széllel kivenni a fertőzött részt, vagyis a daganat már továbbterjeszkedett.
„Az orvos látta, hogy nagy baj van, és már úgy várt, hogy mindent összeírt, kihez, hova menjek. Ajánlottak egy nőgyógyászati daganatsebészt, aki méhmegtartó műtéteket is csinál. Nagyon bíztam ebben a lehetőségben, hátha nem kell feladnom, hogy még lehessen gyerekünk.”
Istenes Nikolett (Fotó: Leéb Ádám)
Mint kiderült azonban, a fiatal nő testében már 5×4 centis volt a daganat, ami túl nagy egy operációhoz. Nikinek mindenképp sugár- és kemoterápiát kellett kapnia, hogy zsugorodjon. A lány júliusban még futóversenyre készült, októberben már ott ült a folyosón sok családanyával és idősebb asszonnyal együtt a kemoterápiás kezelésre várva.
Így már lassan sor kerülhet a műtétre. Ha a méhet és a petefészkeket is eltávolítják, biztosabb a gyógyulás, és az, hogy a rák nem tér vissza. „Ez borzasztó nehéz pillanat volt. Addig abban reménykedtem, hogy talán mesterséges módszerrel még lehet gyerekem. A sugárterheléstől viszont annyira tönkrementek a petefészkeim, hogy hiába maradna meg a méhem, esélytelen lenne, hogy várandós legyek.”
Felajánlottam a férjemnek, hogy váljunk el. Legalább őt nem akartam megfosztani attól, hogy apa lehessen. De ő azt mondta, neki az a fontos, hogy én éljek.
Pénzen vett egészség
Niki azóta csaknem negyven kezelést kapott, ami nagyon megterhelő; most a műtéti időpontjára vár. „A sugártól teljesen összeégtem és állandó hasmenéssel küzdöttem, de a kemó még rosszabb, mert az teljesen legyengíti az embert. Most nagyon gyenge vagyok, fájnak a végtagjaim, sokat fekszem. Ha kimerészkedem a lakásból, nagyon hamar elfáradok. Maszkban járok, mivel az immunrendszeremet tulajdonképp „lenullázták”. Nem is értem, hogyan bírja az, akinek muszáj bejárnia dolgozni. Szerintem ebben az országban az, aki anyagilag nincs jól eleresztve, hamarabb meghal. Én például tudok venni táplálékkiegészítőket, bioélelmiszereket, de sokan ezt nem tehetik meg. Arról nem beszélve, hogy a vizsgálatokra, műtétekre sem jutnak be időben, ha nem fizetnek érte. Aki a betegsége miatt nem tud eljárni dolgozni, nem tudja fizetni a számláit, annál kikapcsolják az áramot – ez igazán borzasztó. Mire engem táppénzre vettek, már rég éhen haltam volna, ha nincs tartalékom… És nagyon sok ilyen beteg ember van. Bárhol jártam, tele voltak a rendelők.”
Azt érzem, hogy hiába vagyok képes sok mindenre, ez nem az én életem (Fotó: Leéb Ádám)
Nikolettnek persze most bőven elég magával törődnie. Egy ilyen műtét után sok minden nem lesz többet a régi, például a nemi élet vagy a vécéhasználat, és ezt egy fiatal nőnek nagyon nehéz elfogadnia. „Az ember nem gondol bele ezekbe a dolgokba, amikor egészséges. Azelőtt nekem is természetes volt beülni a barátnőkkel egy italra. Most meg háromszor mondtam le a találkozónkat, mert nem éreztem erőt egyáltalán eljutni odáig. Egész nap pihentem, hogy este legalább ülni tudjak, és utána meg is rogytam lelkileg, mert nem azt adta, mint régen. Azt érzem, hogy hiába vagyok képes sok mindenre, ez nem az én életem. Én a régi életemet akarom. Amikor nem kellett az étteremben azon gondolkodnom, hogy hány lépcsőfok a vécé, és hogyan fogok onnan visszajönni…”
Erősnek lenni minden körülmények között
Amíg kezelésekre kellett járnia, addig Niki jobban tartotta magát. Most, hogy azok befejeződtek, több ideje van gondolkodni. „Hiába mondják, hogy gondolkodjam pozitívan, nem megy könnyen. Ahogy hiába gondoltam azt is, hogy ez velem nem történhet meg, mert mégis megtörtént. És lehet szépíteni, de ez egy halálos betegség.”
Persze, élni akarok, de mikor felkelek, és azt érzem, hogy nem bírom a kezemet felemelni, akkor elmegy az életkedvem. Azt is mondják, hogy erős vagyok. De azért egyszer ez is elfogy. Nehéz mindennap erősnek lenni.
Egy sportolónak duplán nehéz a lakáshoz kötöttség. „Nagyon hiányzik a mozgás. Olykor ráállok a futópadra, és csak gyalogolok rajta, de csak muszájból. Ez nem szenvedélyfutás. Én még két héttel azelőtt is, hogy megtudtam, beteg vagyok, 111 kilométert futottam. Megvolt a 2500 kilométerem nyolc hónap alatt…”
Azelőtt nekem is természetes volt beülni a barátnőkkel egy italra… (Fotó: Leéb Ádám)
Májusban lesz egy verseny, ahová meghívták Nikit. Azt mondják, az sem baj, ha csak sétál, vagy csak ott van a szurkolók között, csak menjen. „Annyira várnak… végig mellettem álltak, és segítettek. Az a baj, hogy most kedvem sincs. Én azt szoktam meg, hogy futok rendesen, nem azt, hogy csak totyogok…”
Niki azt mondja, nem akar folyton panaszkodni, fél, hogy emiatt eltávolodnak tőle az emberek. De ha megkérdezik, hogy van, nem tudja rávágni, hogy „jól”, ha egyszer nem az az igazság.
Inkább mindenkinek azt mondom, hogy tanuljanak az esetemből. Nem egy olyan ismerősöm van, aki tizenéve nem volt nőgyógyásznál…
Igaz, az sem garancia mindenre, ha az ember évente jár vizsgálatra, hiszen Niki is ezt tette, mellette egészségesen élt. Nála valószínűleg genetikai hajlamról is beszélhetünk. „Én nem tudtam volna kivédeni, hogy ez kialakuljon, legfeljebb időben elkapni. Valahol gondoltam is, hogy ez lesz velem. Aztán most ez van.”
Nikolett ápolta már a nagymamáját, az édesanyját és a volt férjét is. Azt mondja, tulajdonképp tudta, mire számítson, milyen egy betegség, de azt mondja, ez valahogy most nem segít. „Azt hittem, ez egy fokkal könnyebb lesz. Amikor mást ápolunk, mégsem tudjuk ugyanúgy átélni. De nem szabad panaszkodnom… A kórházi hónapokban találkoztam huszonegy éves végbéldaganatos lánnyal, és négyéves kisfiúval, aki épp csontvelőre várt. Én legalább már leélhettem harminckilenc évet.”
A legyengült immunrendszer miatt Nikinek folyton maszkot kell viselnie (Fotó: Leéb Ádám)
Kötelékek
Kérdés, hogy egy ilyen elesett állapot megviseli-e a házasságot. „Nem, erősíti – vágja rá Nikolett. – Én nagyon féltem ettől az elején. Mert mikor megtudtuk a diagnózist, a férjem nagyon megzuhant. Azt kérdezte: ugye nem fogsz itt hagyni? De mondtam, hogy ez nekem nem segítség. Most neki kell erősnek lennie, és tartania bennem a lelket. Felkészítettem rá, hogy nagyon nehéz lesz, hogy ezután egy darabig neki kell engem kiszolgálni. Féltem, hogy fogja megélni ezt. És hát fantasztikus. Nem tudtam olyat kérni, amit ne tett volna meg. Az ölében vitt a mosdóba, addig erőltette, amíg naponta ki nem mentem sétálni. Amikor nem akartam enni, óránként belém diktált két falatot. Ha nem ő van mellettem, nem is tudom, hogy bírtam volna.”
A fiatal párnak egy közös veszteséget is fel kell dolgozniuk. Azt, hogy nem lehet biológiai gyermekünk. „Az agyammal tudom, hogy így van, de mégsem fogtam még fel.”
Még nem volt meg a nagy kiborulásom, nem sírom el magam, ha meglátok egy gyereket, vagy ha valaki megkérdezi, hogy nekünk mikor lesz már. De szerintem ennek is el fog jönni az ideje. Most nem ez foglalkoztat, inkább a gyógyulás.
Ehhez Niki egy „lélekgyógyászt” is kapott – ahogy ő mondja – Drazsét, a kiskutyát. Rajta kívül is van még két nagyobb az udvaron…
Drazsé a lélekgyógyász (Fotó: Leéb Ádám)
„Azelőtt sok minden fontos volt, mondjuk olyasmik, hogy minél menőbb ruhám legyen. Ezek ma már nem számítanak. Az, hogy »csak egészség legyen« azelőtt csak egy üres mondás volt nekem is. De tényleg így van. Csak mikor az ember fiatal, nem gondol erre.”
Nikire most PET CT- és csontizotóp-vizsgálat vár, amikkel kizárhatják az áttétet, majd háromhavonta kontrollok. Körülötte mindenki bizakodó, és ő is igyekszik. De azt mondja, most már mindig lesz egy B terv a fejében. „El kell fogadni, amit az élet hoz.”
