„Soha nem fogom tudni átadni a szenvedélyt, amit a gyerek iránt érzett” – egy huszonegy hónapos kisfiú édesanyjának tragikus története

Kis, ceglédberceli családi házában vár minket Laci és Nimród. Amikor le akarjuk venni a cipőnket, Laci nejlon cipővédőt nyújt, mondván, nyugodtan hagyjuk magunkon. Aztán mielőtt a tűzhelyen rotyogó csirkepaprikáshoz nyúlna, fertőtlenítőt fúj a kezére.  A kisfiú is kér, az övére is fúj egy kicsit. Apa és fia összedörzsöli a kezét. Jól van, most már mindenki ügyködhet tovább. „A csontvelő-transzplantáció után Katának steril szobát kellett kialakítani, de az egész házban igyekeztem tisztán tartani mindent. Akkor szoktuk meg, hogy fertőtlenítőt használunk, hogy sokkal jobban odafigyelünk a higiéniára. Megmaradtak ezek a szokások” – magyarázza Laci. Nagyon kimerült, amitől idősebbnek tűnik, mint amennyi valójában. „Negyvenkét éves vagyok” – mondja. És hamarosan kiderül, hogy mennyi megpróbáltatás fér bele egy ilyen fiatal ember életébe: egyedül felnevelt két fiút, elvesztette az édesanyját, eltemette az édesapját, majd a szerelmét is. Akitől csodálatos módon született gyermeke. Nimród, a huszonegy hónapos, élénk, csicsergő, huncut kisfiú maradt neki a szerelem, Kata után.

Nimród előhúzza a játékporszívót. Ki-be kapcsolgatja. Alig halljuk egymást. Nimi, gyere ide hozzám! Nem! Büdös bogár, rosszalkodsz?

Laci és Kata tizenhat évet éltek együtt. A lány húszéves volt, amikor megismerkedtek, pár nap után a fiúhoz költözött. Lacinak akkor már volt két, óvodás korú kisfia, akiket egyedül nevelt, mert az anyjuk egészen pici korukban elhagyta őket. Kata hamar családtaggá vált, megszerették egymást a fiúkkal is.

Laci a magasba emeli a rosszalkodó Nimródot (Fotó: Hernád Géza)

Szerettek volna közös gyereket, Kata nagyon vágyott az anyaságra. Az orvosok viszont meddőnek nyilvánították. Egy év próbálkozás után volt egy vetélése, majd egy nőgyógyászati műtét, ami után megállapították, hogy nincs egészséges, megtermékenyíthető petesejtje, és a méhe sem alkalmas egy magzat kihordására. A pár nem akart belenyugodni, még hosszú évekig próbáltak megoldást találni, de hiába.

Tizennégy év után csoda történt

Aztán 2016-ban csoda történt, Kata teherbe esett. „Felhívta a nőgyógyászát, aki nem akarta elhinni, hogy terhes. Két és fél órán keresztül vizsgálta Katát. Azt mondta, ha nem a saját szemével látja, nem hiszi el. Orvosként nem szívesen mond ilyet, de ezúttal nem lehet más magyarázat: csoda történt. Mintha mindig meglepődött volna, valahányszor bementünk: Katika, maga tényleg terhes. Tanulmányt tervezett írni az esetéből. Azt mondta, millióból egy ilyen van. Katát is sokkolta, ami történt, még azt is mondta, túl öreg már. Harmincnégy évesen. De aztán sokat beszélgettek a keresztfiunk anyukájával, Melindával, és meggondolta magát. Amikor Nimród megszületett, ő volt a legboldogabb ember a világon. De a felhőtlen boldogságból mindössze három és fél hónap jutott neki.”

Nimród és Laci (Fotó: Hernád Géza)

A kismamát két hétig tüszős mandulagyulladással kezelte a háziorvosa, sikertelenül. Aztán Kata vesegörcsökre panaszkodott, és mivel nem javult az állapota, bevitték a kórházba. „A veséje már nem indokolta, hogy maradjon, de a hematológus további vizsgálatokat kért. Kata másnap azzal hívott fel, hogy »a leukémia az valami rák?«, mert az orvos valami ilyesmit emlegetett. De biztos tévednek, neki semmi baja nincs. Ceglédről kiadták, és az ottani doktornő javaslatára a Szent László Kórházban folytatták a vizsgálatokat. Nem sokkal később azt közölték velünk, hogy kétféle leukémiája és nyirokrákja is van Katának. Két-három hete lehet hátra.”

Laci megkeveri az ebédet. Nimród almát kér. Gyere, apa megpucolja neked! Most ennyit. Majd ha megetted, pucolok még, jó, Életem?

Laci főz, és almát pucol a kisfiúnak, míg beszélgetünk (Fotó: Hernád Géza)

Kata élni akart. Akkor is, amikor a betegség legelején azt mondták neki, hogy néhány hete van hátra. És akkor is, amikor már tudta, hogy nem fog többé hazajönni a kórházból. „Végig optimista volt. Én sokkal jobban megtörtem. Még ő nyugtatott, hogy ne aggódjak, úgyis túl leszünk rajta.”

Az élettel összeegyeztethetetlen volt az állapota

Nem akarta elhinni, azt mondta, biztosan tévednek. Azt várta, hogy egy nap bocsánatot kérnek tőle, azt mondják, az egész csak egy félreértés volt, mégsem beteg. „Nagyon erős nő volt, mindvégig pozitívan gondolkodott. Az orvosok is szívesen jártak be a kórtermébe, mert mindig mosolygott, az ágyán ülve várta a vizitet. Azt mondta, legyűri ezt a betegséget, hiszen annyi minden várja még. És a kisfiának szüksége van rá. Az orvosok csodálták az életvidámságát. Ő volt a legsúlyosabb állapotban az osztályon, és ő volt az, aki mégis lelkesen kitartott.”

Laci tejfölt vesz elő a hűtőből a csirkepaprikáshoz. Ne menj a tűzhelyhez Nimród, megégeted magad! Nem! Kuc-kuc. Hol van a kezed ilyenkor?

Készül az ebéd (Fotó: Hernád Géza)

A diagnózist követően azonnal kemoterápiás kezelésbe kezdtek. Kata leletén az állt, hogy az élettel összeegyeztethetetlen állapotban van, javulásra nagyon kicsi az esély. A betegségnek egy rendkívül agresszív típusa támadta meg a testét. A kezeléssorozat összesen nyolc hónapig tartott. Kata ez idő alatt tíz napot tudott otthon tölteni. „A kemó eltüntette végül a nyirokrákot, némileg a vérét támadó, limfoidos leukémiát is, de a csontvelejét pusztító, akut melanoid leukémia ellen csakis transzplantációval lehetett fellépni. A családtagjai sajnos alkalmatlanok voltak donornak, ezért Kata felkerült az Eurotransplant listára. Miután az kevésnek bizonyult, kiterjesztették a keresést az egész világra. Végül Izraelben találtak donort, egy huszonnégy éves férfi személyében.”

Kata először újabb kemoterápiás kezelést kapott. Laci úgy mondja, lenullázták a szervezetét, előkészítették az átültetésre. Ezután a transzplantációs boxba került, egy steril helyiségbe, ahol megkapta az őssejt-beültetést, majd nagyjából másfél hónapon keresztül még ott tartották megfigyelésre. „Ez egy kábé négyszer négyes üvegkalitka ággyal, asztallal és egy műanyag dobozzal, amelyben nejlonzsákok vannak, ahová a beteg a dolgát végezheti. Itt nincs intim szféra, folyamatosan figyelik őket személyesen és kamerákon. Mi sem mehettünk be hozzá, az üvegablakon keresztül telefonon beszélhettünk csak. Nehezen viselte, de muszáj volt végigcsinálni, nincs más út, és még így sem biztos a siker. A szervezet harcol a beültetett sejtek ellen, azok meg harcolnak a bent maradásért. Mindez nyálkahártya-leválással, iszonyatos fájdalmakkal jár, amit morfiummal próbálnak enyhíteni.”

Nimród csuklik. Gyere, igyál. Hol az iszike?

Fotó: Hernád Géza

Sokan összefogtak, segítettek Laciéknak

Közben Laci a családja és a közösségi támogatások segítségével az otthonukban kialakított egy, a szigorú előírásoknak megfelelő, steril szobát. Oda várta haza a párját. „Megható volt, ahogy a helyi közösség összefogott, hogy támogassanak, még egy jótékonysági előadást is szerveztek a javunkra. Nem is tudom, mi lett volna nélkülük.” Egy hónappal azután, hogy kiderült Kata betegsége, a barátnője, Melinda azt javasolta, kérjenek segítséget alapítványoktól, közösségektől. Laciék a rájuk váró feladatokkal voltak elfoglalva, akkor még bele sem gondoltak, mennyi terhet jelent majd a kialakult helyzet úgy, hogy a férfinak ott kellett hagynia a munkahelyét. Csoport szerveződött a Facebookon Együtt Kata gyógyulásáért, hogy újra a kisfiával lehessen! elnevezéssel. Melinda több, rákbetegeket támogató szervezetet is megkeresett, végül a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány vezetője, Bajzát Krisztián volt az, aki szinte azonnal segített: Laciék üzemanyag-támogatáshoz és élelmiszer-utalványokhoz jutottak a segítségével.

„A rendszeres Pestre járkálást nem tudtam volna megoldani, ha a Facebookon nem jut el a hírünk Kádár Annához, az Ankaságok alapítójához, aki kézműves közösségével kétszer is szervezett a javunkra jótékonysági vásárt. Hihetetlen volt, hogy teljesen idegen emberek segítettek, fogtak össze, szurkoltak értünk. Abból jöttünk kicsit egyenesbe, abból tudtam méltó temetést is szervezni. Nem túlzás azt mondani, hogy a túlélést jelentették számunkra.”

Gyere, megnézzük a pelust, már biztos sok a pisi. Fúúúj, kaktusz bónusz. Nevetnek. Fúj, de büdös van nálad! … Kész vagyunk. Hoppá, apa elfelejtette a nadrágot. Cumcum, tessék. Nem. Megcsipkedlek! Gyere, itt a nadrág. Ne egyszerre a kettőt, Életem. Jaj, de szeret apa, te vacak!

Felkerült a tiszta pelus (Fotó: Hernád Géza)

A sterilbox után száz nap következett az otthon kialakított steril szobában. Laci ápolta Katát, s közben gondozta Nimródot is. „Naponta ágyneműt kellett cserélni, mosni, vasalni a ruháit. Adtak egy listát azokról az ételekről, amit ehetett, abból főztem neki. Arra kellett figyelni, hogy két órán belül fogyassza el, tovább nem lehetett tárolni. Adtam az injekciókat, adagoltam a gyógyszereit. Mindenre igyekeztem odafigyelni, együtt harcoltunk az életéért. Ő tűrt, bevett, együttműködött fegyelmezetten. Több mint harminc gyógyszert kellett lenyelnie egy nap, neki, aki mindig is küzdött a tablettákkal. Csinálta, zokszó nélkül. A baba nem lehetett volna vele, de egy anyának hogy tilthatja meg bárki is, hogy megölelje a gyerekét? Fütyült a szabályra, felvett egy maszkot, én meg nem vitatkoztam vele. Tudomásul vettem, megértettem, hogy szeretne minden időt kihasználni Nimróddal.”

Laci elérzékenyül, de nem hagyhatja el magát, Nimród nyöszörög neki. Mi a baj, Életem? Jaj, oda kell tenni a tésztát apának. 

Megszokták a tisztaságot, most is rend van. Legfőképp magukat igyekeztek tisztán tartani. Laci korábban egy verset is megtanított a kicsinek, hogy vidámabban menjen a kézmosás, nagyon gyakran kellett. Akkor szoktak rá a sterilizálóra is. „Még édesanyámtól tanultam. Mindig ezt mondtam Niminek: Piszkos a kezem, meg a tenyerem, attól leszek beteg, ha a számba veszem. De én megmosom vízzel, szappannal, meghalnak a csúnya bacik, nem lesz semmi baj.”

Megszokták a tisztaságot, az állandó fertőtlenítést (Fotó: Hernád Géza)

Kiújult a rák, és sokkal agresszívabb lett

Időközben meghalt Laci édesapja, hirtelen, agyvérzésben. „Gyászoltuk, és közben mentünk tovább. Kétnaponta hordtam Katát a kórházba vérvételre, konzultációra. Nagy fájdalmai voltak, de nem lehetett észrevenni rajta semmit. Nem akarta, hogy az ismerősei sajnálják, hogy betegként kezeljék. De hiába voltunk bizakodók, a beültetés utáni kétszázhuszonnegyedik napon visszahívták Katát csontvelő-mintavételre. Sejtettük, hogy baj van. Azt mondták, szinte teljesen eluralkodtak a rákos sejtek a csontvelőben, mindent elölről kellene kezdeni, de sajnos az esélyek még rosszabbak. Nagyon nagy pofon volt.”

Pofon! Igen, pofon. Csüccs. Gyere, igyál. Itt van iszike.

Kata nem akart újabb tortúrát, szerette volna a maradék idejét normális életminőségben tölteni a családjával. Az orvos azt mondta, hogy kemó nélkül egy-két hete lehet legfeljebb. De azt sem tudták, hogy kemóval mennyi. A betegség sokkal agresszívabb lett, mint korábban, ezért ugyanazokat a kezeléseket nem lehetett már alkalmazni. Az adható legnagyobb adag kemót kapta, egy hónapot volt bent a kórházban, de ahelyett, hogy javult volna, tovább romlott az állapota. Azt mondták, feküdjön be megint, de ő nem akart. „Hazajöttünk. Még aznap este rosszul lett, a gyerekorvosunkat hívtam ki hozzá, aki azt mondta, összeomlott a keringése, sorban le fognak állni a szervei, nem fogja megérni a reggelt, vitessem be. Kata ezt elutasította. Így indultunk neki az éjszakának. Nimi itt aludt mellettünk, míg az anyukája többször is fél percekig nem lélegzett. Aztán mindig magához tért. Vagy ötször átöltöztettem, annyira leverte a víz, aztán reggel már ő mondta, hogy hívjam az esetkocsit, inkább bemegy a kórházba.”

Laci sír, a szűrőt keresi. Kukucs. Nimród huncutkodik, futkos, Laci leejti a kanalat. Kérem szépen. Nem adod? Te kis huncut! Szedjek tésztát? Eszel?

Fotó: Hernád Géza

Kata nővére és Laci az utolsó percig gondozták a kórházban

Laci szólt Kata nővérének, hogy már nem sok van Katának, ha el akar tőle búcsúzni, most tegye meg. „Bánta, hogy nem foglalkozott a húgával. Azt hiszem, örült, hogy vele lehetett még néhány hetet. Felváltva voltunk bent nála a kórházban, mindig volt társasága. Mi fürdettük, pelenkáztuk, cseréltük a katéteres zacskóit. Nem akartam őt idegenekre hagyni. De igazából már senki sem volt idegen, a részünkké váltak a nővérek, orvosok is. Közben a gyerekorvosunk asszisztense, Szelecki Csilla néni felajánlotta, hogy vigyáz Nimródra, amíg én a kórházban vagyok Katánál. Éjszakára is ott tudtam hagyni. Melinda és Kata unokahúga is sokszor vigyázott rá, nélkülük nem tudtam volna ennyit bent lenni. Karácsonykor még bevittem Nimit is. Kata haza akart jönni, de tudta, hogy már nem fog. Azt mondta, nem akar meghalni. Hogy megtesz mindent azért, hogy hazajöjjön.”

Laci sír, közben Nimródnak ad még enni. Kuckuc, Életem. Hamm.

„Az utolsó időszak neki is, nekünk is nagyon kemény volt. Félt, hogy meg fog fulladni, ahogy váltak le a nyálkahártya-darabok a szájáról, nyelőcsövéről. Többször fulladási rohamai voltak. Így telt az utolsó két hét. A betegség teljesen felemésztette a szöveteit. De nem hibáztatok senkit, mindenki, orvosok, nővérek megtettek mindent, amit lehetett. Egy kezelés későn érkezett ugyan, meg kellett igényelni egy kísérleti szakaszban lévő gyógyszert, elhúzódott az engedélyezési folyamat. Több mint két és fél hónapig tartott. Addigra késő volt.”

Laci sírva képeket mutat Katáról, Nimi is nyöszörög, meg akarja nézni. Laci ellapoz onnan. Itt van anya, mutatom neked is. Ott van Nimród meg anya, ugye? Így szeretitek egymást. Itt meg hárman vagyunk. Apa, anya, Nimród. Gyere, apa felvesz.

Kata nem akarta, hogy Laci mellette legyen, amikor végleg elmegy. „A végén már nem tudott beszélni, a szája egy nagy sebbé változott. Csak mutogatott vagy leírt dolgokat. A saját teste rabja lett. Már tízes fokozaton kapta a morfiumot, de végig öntudatánál volt, ép elmével. Az orvosok sem értették, mások mélyen alszanak ilyen dózisok mellett. Utoljára azt mutatta, hogy szeret, Nimit is szereti, és hogy félt minket. Mi lesz majd velünk? Akkor sem saját maga miatt aggódott, hanem miattunk. Míg élek, nem felejtem el a tekintetét, ahogy szomorúan vágyakozva nézett rám, amikor elköszöntünk egymástól. Még ki sem értem Pestről, már hívott a nővére, hogy elaludt.”

Nimi az apja karjában. Veregeti Laci vállát. Apa sír.

„Most jött volna el számára az élet szebbik oldala. Megtapasztalhatta volna, milyen anyának lenni. Imádta ezt a kis gézengúzt. Amikor még tudott beszélni, azt mondta, az fáj neki, hogy el fogja őt felejtetni Nimród. Nem tudom, az ember nem emlékszik ennyire fiatalkori élményekre, az biztos. Én próbálom megőrizni az emlékét, amennyire tudom. De azt a szenvedélyt, szeretetet, amit a gyerek iránt érzett, soha nem fogom tudni átadni, megmutatni. Tegnap kiráncigált ide az asztalhoz, mondta, hogy üljek le. Aztán a képet mutatta. Átölelte. Aztán hozzám bújt. Azt mondta, anya sír.”

Az asztalon egy égő mécses mögött nagy portré van Katáról, Laci szerint nagyon jól eltalált fotó. A fiatal nő pillantása valahogy egyszerre szomorú és boldog. Kata várandós volt Nimróddal, amikor a kép készült. Laci egy búcsúvideót is készített Kata emlékére. Együtt nézzük.

Apa. Gyere. Mindjárt, Életem, jó?

Laci kedvenc képe Katáról (Fotó: Hernád Géza)