A fogyókúrák egy év után már nem hatásosak – elmondjuk, miért

nlc | 2020. Június 22.
Fogyókúra: a bikiniszezon előtt különösen nagy figyelmet kap a téma. Amiről azonban csak kevesen tudnak, hogy a legtöbb diéta egy év után már nem annyira hatásos, mint az elején.

Míg egy jól megválasztott fogyókúra a folyamat elején látványos eredményeket hoz – például csökken a testsúly és a vérnyomás -, addig a vágyott „mellékhatások” egy év elteltével már nem jelentkeznek – olvasható az angol nyelvű tudományos szaklap, a bmj.hu hasábjain.

Fotó: Profimedia

A megfigyelést alátámasztó kutatás 22 000 fogyókúrázó részvételével készült, valamennyien valamely populáris – paleo, keto, mediterrán, kalóriaszámláló – diéta alapján táplálkoztak, és rendre pozitív eredményekről számoltak be. Az első hat hónapban nemcsak súlycsökkenést, de a szív-és érrendszeri kockázati tényezők, például a vérnyomás lényeges javulását is tapasztalták. Tizenkét hónap elteltével ugyanakkor a pozitív hatás eltűnt. Ezt a megfigyelést támasztja alá az a kutatás is, amelyben a megfigyelt fogyókúrázók két éven belül visszahízták a leadott súly felét, öt évvel később pedig annak nyolcvan százalékát. A megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a fogyókúra rövid távú megoldást jelent, a tartós eredmény érdekében egy összetettebb stratégiára van szükség.

Ahogy elkezdünk fogyni, a metabolizmusunk mintegy ellenünk fordul, és megnehezíti a csökkenő tendencia folytatását

mondja Sharon Zarabi a New Yorki Lenox Hill Kórház diétás táplálkozási szakembere. – Jobban össze kell hangolnunk azt, ami a legjobban működik számunkra, fontos, hogy ne kényszerüljünk rá korábbi egészségtelen étkezési szokásainkra.”

Amikor az emberek egy diétát elkezdenek, általában eltökéltek, izgatottak, ebben a lelki állapotban pedig könnyebb előkészíteni az étkezést, vagy gondoskodni róla, hogy a hűtőszekrényben egészséges élelmiszerek legyenek, ám ahogy telik az idő, a korábbi szokások fokozatosan visszaszivárognak a mindennapokba. Ezért fontos, hogy ne csak az étrend, az életmód megváltoztatása is a terv része legyen. Magyarul nemcsak az étrendünket kell megváltoztatni, de a testmozgást is be kell iktatni a mindennapjainkba. A kalóriabevitelre fontos ügyelni, de nem árt észben tartani, minél kisebb a tömegünk, annál fokozottabb az anyagcserénk.

A szakemberek szerint egy egészséges napirend körülbelül így néz ki:

Ez a “szentháromság” a siker kulcsa. ugyanakkor a szakemberek nem győzik elégszer hagsúlyozni, minden ember számára más étrend válik be.

Olvass még fogyókúráról!

Exit mobile version