nlc.hu
Szűrd ki cikkek
Hibás koronavírus teszteredmény következményei

Egy hibás koronavírus-teszteredmény súlyos következményekkel járhat (x)

A legtöbb ember ma már csak zavarodottan kapkodja a fejét, ha a koronavírus kimutatására kínált módszerekről, tesztekről hall. Nem csak a lehetőségek sokfélék, de az eredmény is gyakran lehet teljesen hibás. A tesztek fajtáiról és főleg megbízhatóságukról Póda Tamással, a SYNLAB Hungary Kft. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.

Milyen típusú tesztek léteznek jelenleg?

Talán úgy lehetne legegyszerűbben kategorizálni a teszteket, hogy léteznek a gyorstesztek, illetve azok, melyek laboratóriumi körülmények között adnak választ a kérdéseinkre. A gyorstesztek ugyan hamar jutnak eredményre, de a megbízhatóságuk rosszabb a laborkörnyezetben történő tesztelésnél.

Gyorstesztek közül is többféle van?

Igen, az egyik az ún. antitest gyorsteszt. Az antitest gyorsteszt az, amivel tavasszal rengeteg gyártó berobbant a piacra. A teszt maga a szervezetünk immunválaszát (IgG = immunglobulin G) hivatott kimutatni a vérből, nem a fertőzöttség megállapítására szolgál! Ezen tesztek megbízhatóságát már tavasszal egészen jól meghatározták. A Semmelweis egyetem tanulmánya szerint 60-70%-ban negatív eredményt mutattak a fertőzés első heteiben, tehát

arra semmiképpen nem használhatók, hogy következtetést lehessen levonni a páciens fertőzőképességére vonatkozóan.

És a másik gyorsteszt?

Ősszel került köztudatba a gyorstesztek egy másik csoportja, ezek az ún. antigén gyorstesztek: arra hivatottak, hogy a vírus fehérje antigénjeit mutassák ki felső légúti mintából. Úgy működik, mint egy terhességi teszt: attól függően, hogy kimutatható-e a vírusfehérje a szervezetben, mutat egy vagy két csíkot a tesztlap. Az ajánlás az, hogy ezeket az antigén gyorsteszteket olyan embereknél hasznos használni, akiknek tüneteik vannak.  mert ezekben az esetekben viszonylag jól megtalálja a pozitív egyéneket. Azonban, ha ennek a gyorstesztnek az eredménye negatív, attól még egy PCR-vizsgálatot is el kell végeztetni, mert a teszt eredménye lehet álnegatív is. Sajnos ezeknek az antigén teszteknek is megvan a maga határuk.

Egy hibás koronavírus-teszteredmény súlyos következményekkel járhat

Koronavírus IgG, IgM gyorsteszt (Fotó: Spencer Platt/Getty Images)

A PCR-teszt segítségével mit tudunk meg a járvány alatt?

A PCR-teszt az ún. „Gold Standard” vizsgálat, vagyis minden egyéb vizsgálatot ehhez viszonyítanak, ez jelenleg a leginkább elfogadott és legpontosabb módszer. Ezt is orr- illetve torokváladékból veszik, ez a teszt a vírus örökítőanyagát keresi. Gyorsan és pontosan kimutatja az örökítőanyag jelenlétét, a fertőzés után már néhány nappal.

Egy PCR-vizsgálatnak négyféle kimenetele lehet: pozitív, negatív, invalid vagy inkonkluzív. Az invalid, vagyis érvénytelen eredmény az esetek 90%-ában annak köszönhető, hogy az emberek nem tartják be a mintavétel előtti órákra érvényes ajánlást. Az inkonkluzív eredmény esetén a páciensnek vagy kezdődő, vagy már múlóban lévő fertőzése van, esetleg a mintavétel, vagy az arra való készülés nem volt megfelelő, így a mért érték a határértéken lesz. Ebben az esetben ismételt mérés javasolt.

A megbízhatatlannak bizonyuló antitest gyorstesztet mivel válthatjuk ki?

Az ún. szerológiai antitest vizsgálat szintén az immunglobulin G-t tudja kimutatni a szervezetben, ám ezt már egy szerológiai laboratóriumi automata dolgozza fel és vénás vérből veszik a mintát. Pontosan azt keresi, amit a tavaszi gyorstesztek, csak sokkal pontosabb verzióban. Az IgG-t kereső tesztek egyébként hasznosak lesznek az oltások eredményességének kimutatására, hiszen olyan oltásokat fogunk használni, amely immunválaszt állít majd elő a szervezetünkben, így ezt az IgG vizsgálatokkal ki lehet majd mutatni. Ez nem költséges eljárás, pár ezer forintos kategória. A PCR azért drágább, mert jóval komplexebb laboratóriumi hátteret igényel.

Mit gondol az otthoni mintavételt ajánló tesztekről?

Hogy egy ember orrából vagy torkából speciális mintavételi pálcával mintát vegyenek, az egy szakember feladata. Magunknak otthon, szakszerűen elvégezni nem igazán lehet. Nem túl kellemes vizsgálat, hiszen egy hosszú fülpiszkálószerű rudat kell feljuttatni az orrba szabadon fogalmazva ütközésig, és a torokban is elég mélyre kell nyúlni. Ha nem történik elég mélyen a mintavétel, akkor gyakran alacsony a vírusszám, ez már önmagában befolyásolja a teszt pontosságának kimenetelét.

Nagyon fontos észben tartani, hogy a mintavétel helyét: az orr- és a torokrészt nem érheti semmilyen külső behatás a vizsgálat előtti órákban. A SYNLAB ajánlása négy óra: ekkor már nem lehet sem enni, sem inni, hiszen ez érintené a torokrészt. Az orr részt szintén érinti például a fogmosás, hiszen a kilélegzett levegővel átáramlik rajta egy fertőtlenítés, de érinti a dohányzás, egy mentolos cukor vagy rágó is. Minden ilyen esetben kockáztatjuk a teszt pontosságát. A rizikófaktort úgy tudjuk csökkenteni, hogy maximálisan betartjuk az ajánlásokat.

Az aktuális fertőzöttség mellett van olyan teszt, ami utólag mutatja ki, hogy átestünk-e már a betegségen?

A PCR-teszt egy aktuális állapotot, egy pillanatfelvételt mutat a szervezetünkről,

ez mondja meg legpontosabban, hogy a szervezetünk fertőzőképes-e vagy sem.

Azonban, ha valaki kíváncsi, mert mondjuk pár héttel korábban volt egy gyanús betegsége, ahol akár nem volt meg az összes tünet, de volt némi gyengeségérzés, enyhe láz, fájdalmak, rosszullét és gyanakszik, akkor a legegyszerűbb elvégeztetni a szerológiai vizsgálatot. Az automaták pontossága 99% fölötti, ehhez a vért azonban mindenképp vénából kell venni, nem lehet összehasonlítani azzal a gyorsteszttel, ahol mindössze az ujjbegyből veszik a vért.

Egy hibás koronavírus-teszteredmény súlyos következményekkel járhat

Jobb, ha szakemberre bízzuk a mintavételt (Fotó: Getty Images)

Van olyan helyzet, amikor egyik sem elég önmagában?

Sokszor a kettő kombinációja a legjobb, hiszen például, ha az ember egy hete volt beteg, sok esetben az immunválasz nem jelenik meg a szervezetben, de attól még a PCR-teszt lehet pozitív. Amennyiben megjelenik az immunválasz a szervezetben, akkor az a fertőzéstől számított 7-15. naptól lesz kimutatható.

Milyen veszélyei vannak egy álpozitív vagy álnegatív tesztnek?

Az antitest gyorsteszt álpozitív eredménye egy lélektani nyomás az emberben. Volt olyan 70 éves páciensünk, aki úgy jött hozzánk, hogy halálfélelme volt, mert egy gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Ilyen idősen, krónikus betegségekkel gyakorlatilag már a halálra készült. Végül nálunk kiderült, hogy a tesztje valójában negatív. Egyszerűen ő is belekerült abba a kategóriába, akiknek az eredménye fals lett. De gondoljunk bele abba a helyzetbe, hogy ha valakinek be kell feküdnie a kórházba, és az álpozitív eredmény miatt beteszik a tényleg covidos páciensek közé. Ő valószínűleg pár napon belül már nemcsak álpozitív lesz, hanem ténylegesen megfertőződik, pedig előtte nem volt beteg. Az álnegatív teszt következményei még rosszabbak az egész társadalomra nézve: mindenki végig tudja gondolni,

milyen érzés lehet egy álbiztonságérzetben bemenni dolgozni és utána végigfertőzni az egész munkahelyet.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top