Tabuk nélkül
Szponzorált tartalom

Tabuk nélkül a hüvelyszárazságról

A kevésbé kedvelt témák közé tartozik, nem szívesen beszélünk róla, de attól még nők millióinak életét keseríti meg a hüvelyszárazság. Tabuk nélkül jártuk körbe a témát.

Hüvelyszárazság bármely életkorban kialakulhat, de a változókor idején minden harmadik nőt érint. Sokan titkolják, nem fordulnak szakemberhez, nem is olvasnak utána, pedig ma már számtalan megoldás létezik a problémára.

Változókori hüvelyszárazság

A változókor során csökken az ösztrogénszint, a hüvelyhám fokozatosan elvékonyodik, sorvad, romlik a vérellátottsága. A hámszövet veszít rugalmasságából, és izgalmi állapotban sem éri el a megfelelő nedvességet. Így az együttlétek fájdalommal és akár apróbb sérülésekkel is járhatnak.

„A klimaxra felkészültem, legalábbis ezt gondoltam. Amikor jelentkeztek a tünetek, mint például az állandó izzadás vagy a szédülés, nehezen viseltem, de legalább nem ért váratlanul. Az égő, viszkető érzésre odalent viszont nem számítottam. Ez a kellemetlen érzés a férjemmel való együttlétekre is rányomta a bélyegét. Mivel tanácstalan voltam, kikértem az orvosom véleményét. Ő tájékoztatott arról, hogy a változókor egyik tünete lehet a hüvelyszárazság is. Teljesen kétségbeestem! Milyen gyógyszeres procedúra vár rám? Egyáltalán gyógyítható-e? Lehet-e segíteni ezen az állapoton? – záporoztak a kérdéseim, de a nőgyógyászom megnyugtatott. Nálam szerencsére nem volt túl nagy a baj, így egy hormonmentes hüvelyi készítmény segített a problémámon” – mesélte az 52 éves Mária.

Fiatalkori hüvelyszárazság

A hüvelyszárazság különböző okokból, például hormonális fogamzásgátlás vagy egyéb hormonterápia mellett, szülés után, a szoptatás idején, cukorbetegség, stresszes életmód miatt vagy evészavarokhoz társulva fiatalabb nőknél is jelentkezhet. De emlőrák hormonkezelését, kemoterápiát vagy sugárkezelést követően is felléphetnek hasonló problémák. Tévhit, hogy csak az 50 feletti nők szenvedhetnek a kellemetlen tünetektől!

huvelyszarzsagA hüvelyszárazság tünetei

Utalhat hüvelyszárazságra a gyakori hüvelyi vagy húgyúti fertőzés, a hüvely és az intimtájék feszülése, viszketése, ami akár állandósulhat is; a szexuális aktus közben érzett fájdalom, valamint a vizelés során tapasztalt égő érzés. A hüvelyflóra megváltozása fogékonyabbá teszi az amúgy is gyengült hámszövetet a fertőzésekre, így minél előbb orvosolni kell a problémát!

Kezelés

A változókori hüvelyszárazság nem érint mindenkit: általában minden harmadik nő szenved a tünetektől, de azok erőssége egyénenként teljesen eltérő lehet. Sokaknál ugyanis már az is beválik, ha rendszeresebben élnek szexuális életet. Ilyenkor javul a hüvely szöveteinek vérellátása, ami késlelteti, de akár meg is akadályozhatja a hüvelyszárazság kialakulását. Az együttlét megkönnyítéséhez érdemes síkosítót vagy – a tartósabb eredmény érdekében – a szakember által javasolt, hüvelyszárazság elleni készítményt használni.

Súlyosabb tünetek esetén lokálisan alkalmazható hormontartalmú készítmények segíthetnek. Ennek szükségességéről a nőgyógyász dönt, hiszen a kezelés várható előnyei mellett annak lehetséges kockázatát is mérlegelni kell.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top