nlc.hu
Tabuk nélkül
A vashiányos szervezet könnyebben megbetegedhet (x)

A vashiányos szervezet könnyebben megbetegedhet (x)

Télen ne csak a vitaminokra gondoljunk, a vas pótlása legalább olyan fontos! A vashiány miatt gyengül a szervezet védekezőképessége, emiatt könnyebben kapunk el különböző fertőzéseket, kevésbé leszünk ellenállóak a téli időszak jellemző betegségei.


Dühítő téli betegségek

„Egész télen tüsszögtem, orrot fújtam, köhögtem és a torkom is fájt. Utáltam az egészet. Hiába reménykedtem abban, hogy meggyógyulok, és nem kap el többet ez a nyavalya. Sajnos átmeneti javulás után többször is visszaestem – idézi fel Anita. – Nem értettem, miért leszek folyton náthás, hiszen minden jótékony hatásúnak mondott vitamint beszedtem. Dühített a folytonos betegeskedés, fáradt voltam és végtelenül kimerült. Amikor már kezdtem feladni a reményt, kiderült, hogy vashiányom van. A megfelelő vaspótlás végül segített: a közérzetem javult, egyre jobban bírtam a mindennapi „gyűrődést”, és szerencsére a legutóbbi náthás időszak már nem is tudott ledönteni a lábamról.”

A vitamin nem elég

A vírusok a hideg, nyirkos időben érzik jól magukat, könnyebben terjednek, ezért kapjuk el télen hamarabb a náthát. Azt már mindenki tudja, hogy az immunrendszerünk megfelelő működéséhez milyen fontosak a vitaminok, de arról kevésbé vagyunk tájékozottak, hogy a vas e tekintetben úgyszólván nélkülözhetetlen, és így a szükséges mennyiségű vas beviteléről gyakran megfeledkezünk. Pedig a vashiányos szervezet könnyebben megbetegszik, ráadásul a fertőzés idején a test nem veszi fel ezt a nyomelemet a táplálékból, ami tovább fokozza a vashiányt, illetve a fertőzésre való fogékonyságot.

Veszélyes vérszegénység

A vashiány a kellemetlen tünetek mellett, mint például a kimerültség, a fáradtság, a koncentrációs zavar, a hajhullás, a sápadtság és a folytonos betegeskedés, még tovább súlyosbodhat. Ha nincs elegendő mennyiségű vas a szervezetünkben, akkor a vörösvértestek képzésében zavar támadhat, ami idővel vashiányos vérszegénységhez vezet. Ha a vasraktárak kimerülnek, csökken a vörösvértestek száma és mérete, a vér piros „festéke”, a vastartalmú hemoglobin szintjének csökkenése miatt pedig a színük is halványabb lesz. A vashiányos vérszegénység súlyos betegség, inkább előzzük meg a kialakulását!

Így pótolhatjuk a vasat

A vashiány megelőzésére és pótlására régóta bevált gyógyszer a Maltofer rágótabletta, melyet már több mint 50 éve alkalmaznak sikerrel a világ számos országában. Ez a biztonságos vaskészítmény mostantól recept nélkül kapható a patikában. Hatásossága és biztonságossága a jelenleg elérhető egyéb vaskészítményektől eltérő kémiai szerkezetének köszönhető. A Maltofer tabletta hatóanyaga a szervezetünkben található, úgynevezett raktárvas szerkezetéhez hasonló, intelligens „vas3” molekula komplex, amelyből a vas akkor szívódik fel, amikor kell, és annyi amennyire szükség van, ezáltal túladagolástól nem kell tartani. Nagy előnye, hogy étkezéssel együtt szedhető, nem úgy, mint a „vas2” hatóanyagot tartalmazó vaspótló szerek, amiket mindig éhgyomorra kell bevenni. A Maltofer esetében ugyanis az étkezés nem csökkenti a vas felszívódását, sőt inkább elősegíti azt. A Maltoferben lévő vas felszívódásához nem kell feltétlenül C-vitamint vagy folsavat szedni. Más gyógyszerekkel együtt szedhető. Mivel a Maltoferben lévő vas felszívódásakor nem képződnek szabadgyökök, így káros szöveti reakciókkal sem kell számolnunk, és a vaspótlással általában együtt járó emésztőrendszeri mellékhatások is kevésbé megterhelőek a kezelés során. A vashiány mértékétől függően a 100 milligramm elemi vasat tartalmazó Maltoferből akár napi 1 tabletta is ideális terápia lehet a vas pótlására és a vashiány megelőzésre egyaránt. A kellemes, csokoládéízű tabletta szétrágás nélkül, kevés folyadékkal egészben is lenyelhető.

Vény nélkül kapható, vas-(III)-hidroxid-polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszer

Télen ne csak a vitaminokra gondoljunk, a vas pótlása legalább olyan fontos! A vashiány miatt gyengül a szervezet védekezőképessége, emiatt könnyebben kapunk el különböző fertőzéseket, kevésbé leszünk ellenállóak a téli időszak jellemző betegségei.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top