1. Izzadás
Ha a neje az éjszaka közepén kénytelen hálóruhát váltani, mert teljesen átizzadta, amit addig viselt, eláruljuk: szegény asszonyt a klimaxos hőhullámok gyötörték meg. Ezt a jellegzetes változókori tünetet gyógynövények segítségével is meg lehet zabolázni, ezért ha segíteni szeretne, esetleg említse meg a feleségének, hogy a patikában recept nélkül kapható egy hormonmentes növényi gyógyszer, a Remifemin Plus, amelynek egyik fő komponense, a poloskavész nevű gyógynövény jó szolgálatot tehet a hőhullámok enyhítésében.
2. Elmaradó menstruáció
A nők gyakran hangoztatják, mennyire utálják a menzeszüket, hiszen a havi vérzés rengeteg kényelmetlenséggel jár együtt, ám valójában mégsem igazán boldogok, amikor végleg elmúlik a ciklusuk. A tudat, hogy többé, ha akarnák, sem lehetne gyerekük, sokuknak okoz szomorúságot. Ha eltűnt a fürdőszobából a tamponos doboz, és az intimbetétkészleteket sem tölti már fel a felesége, akkor ideje, hogy éreztesse a párjával, ön továbbra is vonzó nőnek tartja, szereti, és kitart mellette!
3. „Elsárkányosodás” – hisztik, házsártoskodás
Jellemzően úgy ötvenéves koruk környékén a nők hangulata gyakran kezd el ingadozni. Először lehet, hogy jókedvűek, aztán a következő pillanatban mégis dühkitörést produkálnak, vagy sírógörcsük lesz. A jelenség hátterében a változó hormonszint áll, emiatt az ön élete párja is sokkal érzékenyebbé, esetleg sírósabbá, türelmetlenebbé válhat. Ilyenkor is érdemes a Remifemin Plust a neje figyelmébe ajánlania, mivel ez a növényi gyógyszer orbáncfüvet is tartalmaz, amely segít visszanyerni a lelki békét. Az orbáncfüvet a „lélek napsugarának” is nevezik, és már az ókorban is használták búskomorság, melankólia, azaz enyhe depresszió ellen. A változókori lelki tünetek enyhítésén túl az alvásra is jó hatással van.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,
GYÓGYSZERÉSZÉT!
4. Hüvelyszárazság, fájdalmas szex
Klimaxos nőknél gyakori gond, ha a szex esetleg nem megy annyira „olajozottan”, mint korábban. A fogyóban lévő női hormonok miatt ugyanis hüvelyszárazság alakulhat ki, ami megnehezíti, fájdalmassá teheti, vagy akár teljesen ellehetetleníti az együttlétet. Ráadásul az állandó szárazságérzet nemcsak a közösüléskor, hanem a mindennapok során is kényelmetlenséget jelenthet a nőnek. A hüvelyszárazság okozta problémákra patikában recept nélkül kapható Cikatridina hüvelykúp jelenthet segítséget. Hialuronsavat és gyógynövények ápoló kivonatait tartalmazza, így segít újra nedvességgel feltölteni a hüvely szöveteit. Nemcsak nedvesít, hanem hámosít és regenerál is, például kisebb hüvelyi sérülések esetén.
5. Fáradékonyság
Ha a neje újabban hamarabb kifárad, nehezebben mozog, segítsen neki, ahol tud! Nem árt, ha leveszi a válláról például az élelmiszer-beszerzések terheit. Ha eddig nem így lett volna, ezentúl járjanak együtt bevásárolni – ez közös programnak sem utolsó! Még jobb ötlet: utazzanak el valahová kettesben pihenni egy kicsit. Az így együtt töltött vakáció még az „öreg” házasokat is újra közelebb hozhatja egymáshoz!
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL
A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG
KEZELŐORVOSÁT!